trollgyárak

2018.04.04. 06:48

Több száz orosz oldalt törölt a Facebook

A cég az eddigieknél is szigorúbban lép fel azok ellen, akik nem tisztességesen használják internetes közösségi felületét.

A Facebook szerint a törölt cikkek és oldalak közül sok a Szövetségi Hírügynökség (FAN) nevű orosz szervezettől származott, amely „technológiailag és strukturálisan összefonódik” a szentpétervári „trollgyárral”, amelynek hivatalos neve: Internetkutató Ügynökség (IRA).

Mark Zuckerberg, a Facebook elnöke a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta: az IRA „számtalan embert becsapott a világon, és mi nem akarjuk, hogy a Facebookon bárhol megjelenjen”.

A törölt fiókok és oldalak főleg orosz nyelvűek voltak, és általában kevés politikai jelentőséggel bírtak – közölte a Facebook, amely korábban a hamis fiókok és a hamis híreket terjesztő fiókok törlésére koncentrált. Az IRA az egyike annak a három orosz cégnek, amely ellen Robert Mueller, az amerikai elnökválasztásba való feltételezett orosz beavatkozást vizsgáló különleges ügyész januárban vádat emelt.

A Facebookra a Cambridge Analyticával kapcsolatos adatvédelmi botrány márciusi kirobbanása óta nagy nyomás nehezedik annak érdekében, hogy kezelje gondosabban a fióktulajdonosok adatait. A világ legnagyobb közösségi médiáját működtető cég két alelnöke a múlt héten jelentette be, hogy a fióktulajdonosok ezentúl jobban kézben tudják tartani saját adataik ellenőrzését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában