Bűnügy

2021.04.18. 16:50

Több embert agyonlőtt egy fegyveres Wisconsinban

Három embert agyonlőtt, két másikat pedig megsebesített egy fegyveres férfi Wisconsin államban, az Egyesült Államokban, a helyi seriff vasárnap segítséget kért a szökésben lévő gyanúsított elfogásához.

David Beth kenoshai seriff szerint bár a gyanúsított még szabadon van, nem jelent közvetlen veszélyt a lakosságra, mert a nyomok arra utalnak, hogy nem véletlenszerűen választotta ki célpontjait, hanem ismerte áldozatait, és tudatosan rájuk nyitott tüzet.

A gyilkosság a Kenosha megyei Somers House Tavernben történt. Az elkövetőt előzőleg kitessékelték az épületből, majd később már fegyverrel tért vissza. Azt nem tudni, hogy áldozatai ismerték-e az elkövetőt.

„Úgy gondoljuk, hogy ő tudta, hogy kikre nyit tüzet” – mondta a seriff, nem zárta viszont ki azt sem, hogy lehet, hogy egynél több elkövetőt keresnek. Mint fogalmazott „legalább egy maroklőfegyvert” használtak.

Csütörtökön Indianapolisban nyolc embert lőttek agyon a FedEx ottani telephelyén. Márciusban Kaliforniában volt irodai lövöldözés, ahol négyen haltak meg, Atlantában ázsiai masszázsszalonok elleni támadásban nyolc ember vesztette életét, míg a coloradói Boulderben 10 ember halt meg egy szupermarketben elkövetett lövöldözésben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában