véletlen tragédia

2020.08.04. 11:54

Tizennyolc év fegyházat kértek arra a rablóra, aki halálra kábította ismerősét

Tizennyolc év fegyházat kér kiszabni az ügyészség egy rablóra, akinek elkábított áldozatai közül az egyik meghalt. Az indítvány arra az esetre vonatkozik, ha a vádlott beismeri tettét és lemond a tárgyalásról.

A Fővárosi Főügyészség kedden azt közölte, hogy az 54 éves férfi 2018-ban ötször is úgy rabolta ki régebbi vagy alkalmi ismerőseit, hogy elkábította őket egy gyógyszerhatóanyaggal.

A vegyszert italba keverte, megkínálta vele áldozatait, majd az öntudatlan emberek pénzét és mobiltelefonját eltulajdonította.

Az egyik eset tragédiával végződött. Erről azt írták, hogy a férfi egy ideig egy idős embernél lakott, ahol egy másik bérlő lakrészébe besurranva lopott. Mivel ez kiderült, a lakást el kellett hagynia, de a bérbeadót rendszeresen látogatta, majd elhatározta, hogy őt is kirabolja.

A vádlott bódítószeres üdítővel kínálta meg volt főbérlőjét, és amikor magatehetetlenné vált, elvitte az értékeit.

A sértett nem tért magához, néhány órán belül meghalt.

A Fővárosi Főügyészség a többszörös visszaeső terhelt ellen halált okozó testi sértés és más bűncselekmények, köztük rablás bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre.

A bűncselekmények – a terhelt előéletére is figyelemmel – akár húsz év szabadságvesztéssel is büntethetők. Az ügyészség indítványozta, hogy ha a vádlott az előkészítő ülésen teljes körűen beismeri bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, a bíróság ítélje tizennyolc év fegyházra.

A vádlott korábban letartóztatásban volt, jelenleg más ügyben kiszabott jogerős szabadságvesztését tölti – áll a közleményben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában