Ország-világ

2021.07.07. 19:32

Terel a hazánkat bíráló szexuális bűnöző

– Ne a hírvivőt támadják, a problémával foglalkozzanak – így reagált a Hvg.hu megkeresésére Cyrus Engerer máltai munkáspárti politikus, aki a gyermekvédelmi törvény témafelelőseként az európai értékek állítólagos védelmére hivatkozva rendszeresen fogalmaz meg éles kritikákat Magyarországgal szemben.

Cyrus Engerer máltai homoszexuális EP-képviselőt, a magyar gyermekvédelmi törvény uniós témafelelősét 2014-ben kétéves felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték hazájában, miután az korábbi élettársát, Marvic Camillerit előre eltervezett szándékkal kívánta köznevetség tárgyává tenni, amikor 2010-ben pornográf felvételeket terjesztett róla az interneten – írja a Magyar Nemzet.

A botrányos hírek kapcsán a Hvg.hu azt szerette volna megtudni, hogy Cyrus Engerer megerősíti-e az elhangzott állításokat, ugyanakkor az elítélt férfi egy rövid, kitérő válasszal rázta le a balliberális hírportált. A máltai politikus nem cáfolta a Magyar Nemzetben megjelent információkat, hanem kijelentette, hogy az autokraták a hírvivőt támadják ahelyett, hogy a problémával foglalkoznának. Hangsúlyozta továbbá, hogy nem fogja abbahagyni a munkáját, mondván a magyarországi LMBTQ-közösség nem érdemel mást, mint egyenlőséget. Nem meglepő módon a Hvg.hu nem is firtatta tovább a témát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában