magyar honvédség

2021.10.07. 22:47

Tartalékosok gyakorlatoznak az újdörögdi romvárosban

A kiképzés fő célja a területvédelmi alegységek felkészítése.

Tartalékos katonák hadgyakorlatának bemutató napját rendezték meg csütörtökön a Veszprém megyei Újdörögdön.

Az október 2. és 8. között zajló összevont kiképzésen mintegy 700 tartalékos vesz részt, az ország 19 megyéjéből és a fővárosból.

Polyák András ezredes, a Magyar Honvédség (MH) 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred parancsnoka a bemutató előtt az MTI-nek elmondta, hogy a gyakorlaton az ezredük mellett a Magyar Honvédség 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred vesz részt.

Tájékoztatása szerint az objektumőrzést, -védelmet, a támadáselhárítást, a területzárást, a tűzharcot, valamint a sérültek evakuálását és ellátását gyakorolják.

A kiképzés fő célja a területvédelmi alegységek felkészítése.

A gyakorlat után Bozó Tibor vezérőrnagy, az MH Tartalékképző és Támogató Parancsnokság vezetője a látottakat értékelve elmondta, fegyelmezettek és jól felkészültek a tartalékosok, akik az évek során egyre jobban teljesítenek és létszámuk is nő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában