alapítványi forma

2021.01.28. 21:27

Támogatta a Semmelweis Egyetem modellváltását az intézmény szenátusa

A Semmelweis Egyetem Szenátusa csütörtökön elfogadott határozatával támogatta az egyetem modellváltását – közölte az intézmény a honlapján.

Azt írták:

a szenátus – 41 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett – támogatta, hogy az egyetem hat karával, köznevelési és szakképzési intézményeivel, valamint az orvos- és egészségtudományi képzéssel szerves egységben lévő klinikai központjával együtt az állam által alapított, közfeladatot ellátó közérdekű alapítvány fenntartásában működjön.

A modellváltással kapcsolatos átlátható tájékoztatás érdekében az egyetem interaktív információs felületet hozott létre.

A közlemény szerint az egyetem legfőbb döntéshozó testülete, a szenátus megtárgyalta a Semmelweis Egyetem modellváltásáról szóló előterjesztést, amelyet előzetesen véleményeztek a karok, a Klinikai Központ, a Doktori Iskola, a Közalkalmazotti Tanács, az érdekvédelmi és hallgatói szervezetek, valamint a központi főigazgatóságok.

A testület csütörtöki ülésén támogatta, hogy a Semmelweis Egyetem hat karával, köznevelési és szakképzési intézményeivel, valamint az orvos- és egészségtudományi képzéssel szerves egységben lévő klinikai központjával együtt modellt váltson. Ennek megvalósításához az állam létrehoz egy közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványt, és annak adja át a Semmelweis Egyetem fenntartói jogait.

Közölték, az állami finanszírozású képzések típusát, összetételét, nagyságrendjét a működési modell változása nem befolyásolja, és az egyetem társadalombiztosítás által finanszírozott betegellátó tevékenysége is változatlan marad.

A modellváltás ugyanakkor – egy rugalmasabb intézményi keretrendszer és struktúra kialakításával – hozzájárul annak a célnak az eléréséhez, hogy a Semmelweis Egyetem bekerüljön a világ 100 legjobb felsőoktatási intézménye és Európa 5 legjobb gyógyító egyeteme közé és érdemben emelkedni tudjon a betegellátás színvonala.

Az egyetem vezetése azon túlmenően, hogy rendszeres egyeztetéseket folytat az érdekvédelmi és a hallgatói szervezetekkel, kiemelten fontosnak tartja a „Semmelweis-polgárok” folyamatos tájékoztatását, ennek egyik lépéseként interaktív információs felület jött létre az egyetem honlapján a modellváltással kapcsolatban. Az oldalon keresztül első lépésben kérdéseket lehet megfogalmazni, amelyek alapján egy rendszeresen frissülő összeállítás (gyakran ismételt kérdések) készül – olvasható az egyetem honlapján.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában