Történelmi emlékezet

2018.05.16. 20:21

Szobrot avatott Görgei Artúrnak az államfő

Azért vagyunk itt, hogy fejet hajtsunk a 200 esztendeje született Görgei Artúr, a magyar történelem egyik legnagyobb, legsikeresebb, legbátrabb hadvezére előtt - jelentette ki az ünnepségen Áder János. 

Visegrád, 2018. május 16. Áder János köztársasági elnök (j2) és Félegyházi András polgármester (j) leleplezi Görgei Artúr honvédtábornok mellszobrát Visegrádon 2018. május 16-án. MTI Fotó: Kovács Tamás

Egy döntés a történelemben néha csak a rossz és a még nagyobb rossz közötti választásról szól. Az utókor mégis könnyen ítél, immáron a maga mércéje szerint, könyörtelenül és gyakran igazságtalanul. A tények feledésbe merülnek, az érvek árnyalata eltűnik, a magyarázatok szálai felfeslenek, a megkopott valóság rajzolatában a leggyakrabban hangoztatott vélemény tűnik igaznak. Valahogy így halványultak el a közös emlékezetből Görgei Artúr érdemei, és így fabrikált belőle bűnbakot egy keserű és igaztalan vád – mondta a köztársasági elnök. Hozzátette:

„A legnagyobbak is tudtak tévedni, esendőségükkel és hibáikkal együtt hazájuknak mégis a legtöbbet adták. Amikor mi, mai magyarok rájuk gondolunk, fontos, hogy legendák helyett a valóságos szereplőket lássuk. Hús-vér embereket, akik fontos döntéseik és a hazának tett szolgálataik révén hősökké váltak. Ilyen hős volt Görgei Artúr is.”

Áder János emlékeztetett rá: Görgei rendelkezett az összes fontos katonaerénnyel, szerette a rendet, a szakszerűséget, bátor, gyors és merész, bölcs taktikus és kockázatvállaló volt, de sosem vakmerő, katonai, politikai és humanitárius szempontból mindig a legjobb döntéseket hozta. Az államfő kiemelte:

Honvédjei odaadóan szolgálták, tudták, hogy Világoson az egyetlen lehetséges, józan és igazolható döntést hozta meg.

Görgei megkímélte 30 ezer katonája életét, és kész volt a magáét odaadni. Nem kötött személyes alkut, nem menekült a felelősség elől – húzta alá.

Kossuth kezdetben Görgei legnagyobb pártfogója volt, utóbb az árulás vádjának legelszántabb hirdetője lett. Vitájukat csakis az igazságot precíz, kitartó munkával feltáró történettudomány ítélheti meg, nekünk azonban sosem kell választanunk közöttük, de „csomót oldani”, az igazságot keresni és méltón emlékezni: mindnyájunk közös feladata – mondta Áder János, majd kiemelte:

Görgei Artúr a kiegyezés után hazatérhetett, vállalta, hogy – amire keveseknek volt bátorsága – nem tolakszik előre, nem kér nyilvános elégtételt, nem próbálja mindenáron igazolni magát vádlói előtt.

Amikor 98 esztendősen elhunyt, gyászjelentésében egyebek mellett úgy fogalmaztak, hogy magasztos nyugalmát és holtig töretlen, derült bátorságát, tiszta lelkiismeretéből Istenbe és a nemzet jövőjébe vetett rendületlen hitéből merítette – mondta a köztársasági elnök.

A szabadságharc fővezére életének utolsó négy évtizedét töltötte Visegrádon, miután hazatért a száműzetésből. A település 2016-ban, a honvédtábornok halálának századik évfordulóján indította el a Görgei-emlékévet, és számos konferenciával, kiállítással, rendezvénnyel tisztelgett a tábornok és az ember előtt. Szkok Iván szobrászművész Görgei Artúrt ábrázoló bronz mellszobra a Görgei lépcsőnél, a tábornok egykori lakóhelye közelében kapott helyet.

Borítóképünkön Áder János köztársasági elnök (j2) és Félegyházi András polgármester (j) leleplezi Görgei Artúr honvédtábornok mellszobrát.

MTI Fotó: Kovács Tamás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában