Ország-világ

2021.08.25. 15:06

Szijjártó: nincs erős Európai Unió bővítés nélkül és nincs bővítés Szerbia nélkül

A régióban békére és nyugalomra van szükség, ehhez pedig nagy szükség van az európai integrációra.

Nincs erős Európai Unió bővítés nélkül és nincs bővítés Szerbia nélkül, ezért fel kell gyorsítani az ország csatlakozási tárgyalásait

– hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán.

A tárcavezető Jadranka Joksimoviccal, Szerbia európai integrációért felelős miniszterével tartott közös sajtótájékoztatót Budapesten, aki Gordan Grlic-Radman horvát külügyminiszterrel együtt beszédet tartott a magyar nagykövetek éves értekezletén.

Szijjártó Péter a tárca közleménye szerint kijelentette, hogy a koronavírus-világjárvány fenekestül felforgatta az életünket, új politikai és világgazdasági korszakba léptünk, s kiújult a vita arról is, hogy hogyan nézzen ki az Európai Unió jövője, hogyan tehető ismét erőssé a közösség.

Aláhúzta: a nyugat-balkáni államok felvétele nélkül nincs erős Európai Unió, és Szerbia a térségben kulcsországnak számít, ezért semmiképp nem maradhat ki a bővítésből. Hozzátette, a régióban békére és nyugalomra van szükség, ehhez pedig nagy szükség van az európai integrációra.

„Arra kérjük nagy tisztelettel nyugati barátainkat, hogy ne blokkolják tovább a bővítési folyamatot. Természetesen az ő válaszuk erre, hogy nem is blokkolják azt. Ez a szavak szintjén igaz is, amikor viszont a tettek mezejére kellene lépni, akkor a pozitív döntések valahogy mindig elmaradnak”

– mondta, hozzátéve, hogy az üres ígéretek a tisztelet hiányát jelzik, ami elfogadhatatlan.

A külgazdasági és külügyminiszter arról számolt be, hogy Szerbia készen áll tizenegy csatlakozási fejezet megnyitására, s ezt Magyarország is támogatná.

Kiemelte, hogy

a Nyugat-Balkán szerepe és jelentősége most tovább erősödik, az afganisztáni „totális kudarc” ugyanis komoly migrációs kockázatot jelent Európa számára, a bevándorlók gyakorlatilag akadálytalanul eljuthatnak Törökországig, onnan pedig már csak egy lépés a régió.

Hozzátette, Magyarország egy húsz fős kontingenssel továbbra is támogatja Szerbiát a déli határa megvédésében.

Szijjártó Péter végezetül elmondta, hogy Magyarország nyugat-balkáni kapacitásfejlesztési programot indít Szerbiával közösen, amelynek keretében Széchenyi Programiroda nyílik Belgrádban. Emellett közölte, hogy tárgyalások zajlanak Szerbia csatlakozásáról a budapesti székhelyű Nemzetközi Beruházási Bankhoz.

Újságírói kérdésre válaszolva a miniszter közölte, hogy az afganisztáni mentési művelet a vége felé közeledik, annak pontos lezárását a hadsereg parancsnoka fogja bejelenteni. Arról tájékoztatott, hogy az akcióban valamivel több mint ötszáz személyt menekítettek ki, egy jelentős részüket amerikai és orosz kérésre, de van köztük néhány afgán-magyar kettős állampolgár, illetve jelentős számban vannak olyan helyiek és családtagjaik, akik az afganisztáni magyar misszióknak dolgoztak.

Leszögezte:

Magyarország ezen felül semmilyen elosztási mechanizmusban nem kíván részt venni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában