Fotó: Illyés Tibor / MTI

Szijjártó: Ausztria az egyik legfontosabb szövetségese Magyarországnak (videó)

Szijjártó Péter megbeszélést folytatott Karoline Edtstadlerrel osztrák Európai Unióért és alkotmányért felelős miniszterrel, majd közös sajtótájékoztatójukon kiemelte: nagyra becsülik a jelenlegei osztrák kormányt, és bár vannak kérdések, amelyek tekintetében eltér az álláspontjuk, nem hagyják, hogy ezek „túszul ejtsék” az együttműködést.

Kifejtette: lényeges területeken ért egyet a két ország, ilyen az EU bővítése a Nyugat-Balkán felé és az illegális bevándorlók kötelező letelepítési kvótájának elutasítása.

Az Európai Bizottság új migrációs paktumáról elmondta: Magyarország rendkívül negatívan ítéli meg, amit az uniós testület letett az asztalra, mert úgy tűnik, Brüsszel nem tanult az elmúlt évek hibáiból és nem adta fel a bevándorláspárti politikáját.

Ez a csomag egy reménytelen kísérlet, hogy ne nevezzék kvótának azt, ami valójában az – fogalmazott.

Az előterjesztés a migránsok szétosztásáról szól, amit Magyarország nem támogat. Ha most újabb illegális migrációs hullámok lennének, azok már komoly egészségügyi kockázatot is jelentenének, ezért továbbra is az a magyar álláspont, hogy a migrációt nem kezelni, hanem megállítani kell, de ez a csomag még mindig a kezelésnél tart – mutatott rá.

Szijjártó Péter közölte: a határt továbbra is erősen védik és nem engedik meg illegális migránsok érkezését az ország területére.

Kitért rá: más közép-európai országokhoz hasonlóan az Európai Bíróság előtt támadják meg az EU mobilitási csomagját, amely bürokratikus intézkedésekkel hozza hátrányos helyzetbe a közép-európai szállítmányozási vállalatokat.

Megjegyezte: Ausztria a második legfontosabb kereskedelmi partnere Magyarországnak, a harmadik legnagyobb beruházó az országban, és 2500 itt működő osztrák cég mintegy 70 ezer embernek ad munkát.

Kérdésre a külügyminiszter elmondta: a magánéletét és a közéleti tevékenységét élesen elválasztja egymástól.

Már korábban is többször szerepelt a közösségi oldalán, hogy alkalmanként helikopterrel utazik, de úgy tűnik, ez eddig „nem mindenkinek tűnt fel” – fogalmazott.

Közölte: akkor használta a rendőrség helikopterét, amikor szükség volt rá, hogy elvégezze a munkáját, amellyel a választók megbízták és amely a magyarok érdekét szolgálja.

„Nem szórakozásról van szó, hanem munkavégzésről” – jelentette ki, méltatlannak nevezve a kritikákat.

Ugyancsak kérdésre Szijjártó Péter közölte: a koronavírus-járvány elleni védekezésben nem haboznak meghozni egy olyan döntést sem, amellyel meg tudják védeni a magyarok életét, egészségét és a gazdaság működőképességét.

Ha a körülmények lehetővé teszik, hogy enyhítsenek a korlátozásokon, enyhítenek, és ha szigorítani kell, akkor pedig szigorítanak – mondta.

Azt is elmondta: elfogadhatatlan, hogy a szolidaritás csak az illegális bevándorlók befogadása lehet, erre Magyarország nem hajlandó, akkor sem, ha emiatt sok politikai támadással kell szembenéznie.

A határvédelem is a szolidaritás egy formája, mert ezzel megakadályozták, hogy illegális bevándorlók tömegei jussanak el más európai országokba is – emlékeztetett.

Budapest: osztrák – magyar sajtótájékoztató 🇦🇹🇭🇺

Budapest: osztrák – magyar sajtótájékoztató 🇦🇹🇭🇺

Közzétette: Szijjártó Péter – 2020. szeptember 25., péntek

Karoline Edtstadler hangsúlyozta: Magyarország megbízható partnere Ausztriának, baráti ország, az együttműködésük nagyon fontos, és ennek így kell maradnia a jövőben is.

A bizottság migrációs csomagjáról elmondta: az illegális bevándorlás kezelésére a kötelező szétosztás nyilvánvalóan nem működik, ez az irány kudarcot vallott.

Fontos a szolidaritás, de annak más formája is van, nemcsak az illegális bevándorlók befogadása – vélekedett.

Az osztrák miniszter kiemelte a jogállamiság jelentőségét, azt mondta, ez országa számára olyan alapérték, amellyel kapcsolatban nem lehetséges a kompromisszum.

Dosszié

Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Karoline Edtstadler osztrák Európai Unióért és alkotmányért felelős miniszter sajtótájékoztatója a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2020. szeptember 25-én

Hozzászólások

szobrászművész Gyuricza Ferenc
Két országos tárlaton szerepeltek Béres János művei
itt a lehetőség! / 7 perce
Pályázatot hirdetnek képző- és iparművészeknek a cirkuszművészet bemutatására
Egy művész több pályaművet is benyújthat.
Gyász
Soha el nem múló fájdalommal és szeretettel emlékezünk HORVÁTH ZSOLT halálának 30. évfordulóján. Szerető családja
"Küzdelmes volt élete, Legyen nyugodt pihenése." Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS FERENC életének 74. évében elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2020. október 26-án, hétfőn 14 órakor lesz a kiskanizsai temetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Minden külön értesítés helyett. Gyászoló családja
"Megállt a szív, mely élni vágyott, Pihen a kéz, mely dolgozni imádott. Nincs már holnap, ennyi volt az élet, Sirassatok csendben, mert szívetekben tovább élek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, drága édesapánk, nagypapánk, testvérem, nagybátyánk, rokonunk JOBBÁGY TIBOR a letenyei ÉKKÖV Kft. volt ügyvezető igazgatója életének 70. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2020. október 24-én, szombaton a 9 órakor kezdődő gyászmise után lesz a becsehelyi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NÉMETH FERENC (Csini) életének 67. évében szerető szíve örökre megpihent. Utolsó útjára október 26-án, hétfőn 14 órakor kísérjük a Zalalövő-patakai temetőben. Gyászmise előtte 12 óra 45 perckor a bagodi templomban. A személyes részvétnyilvánítást mellőzni szíveskedjék. Ezúton köszönjük meg mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, mély gyászunkban együttérzéssel osztoznak. A gyászoló család
"Ha emlegettek, köztetek leszek, de fáj, ha látom könnyetek, Ha rám gondoltok mosolyogjatok, mert én már Istennél vagyok." Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk PAIS GYULÁNÉ szül. Tóth Aranka 2020. október 19-én, 91 éves korában örökre megpihent. Temetése 2020. október 26-án (hétfőn) 11.30 órakor lesz a keszthelyi Szent Miklós temetőben. Előtte gyászmise 8 órakor a Fő téri templomban. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Gyászoló szerettei
Fájdalommal tudatjuk, hogy férjem, édesapánk, nagyapánk, apósunk ID. KÓRÁSZ GYÖRGY (VEGS ny. főkönyvelője) életének 90. esztendejében elhunyt, valamint édesapám, fiúnk, bátyánk, nagybátyánk, sógorunk IFJ. KÓRÁSZ GYÖRGY életének 64. esztendejében elhunyt. Hamvasztás utáni közös búcsúztatásuk 2020. október 28-án (szerdán) 13 órakor lesz a keszthelyi Szent Miklós temetőben. Előtte 9 órakor gyászmise a Kis Szent Teréz Karmelita Bazilikában. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjukra elkísérik és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Te, aki annyi szeretetet adtál, Te, aki mindig mellettünk álltál, Te, aki sosem kértél, csak adtál, Örökre elmentél, szereteted szívünkben örökké él...” Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szerető férj, odaadó édesapa, imádott nagyapa, rokon, barát, ERHART FERENC a tüskeszentpéteri malom egykori karbantartója életének 86. évében szerető szíve megszűnt dobogni. Örök nyugalomra helyezése 2020. október 24-én, szombaton 14 órakor lesz a tüskeszentpéteri temetőben, előtte 13 órakor gyászmise a tüskeszentpéteri templomban. Gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SIMONFFY LÁSZLÓ zenész életének 81. évében elhunyt. Temetése 2020. október 24-én, szombaton 14.30-kor lesz a zalaszentiváni temetőben. Ezúton köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Szerető családja
"Megáll a szív, mely élni vágyott, Pihen a kéz, mely dolgozni imádott. Nincs már holnap, ennyi volt az élet, Sirassatok csendben, mert szívetekben élek." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS TIBOR 81 éves korában elhunyt. Búcsúztatója 2020. október 23-án, pénteken 14 órakor lesz az egervári temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk barátainkkal és ismerőseinkkel, hogy édesapánk VARGA JÓZSEF a Szort ‘99 Zrt. elnöke és NB1-es kosárlabda jatékvezető 2020. október 14-én, 86 éves korában elhunyt. 2020. október 27-én 11 órakor Zalaegerszegen a Göcseji úti temetőben veszünk tőle végső búcsút. Lányai Brigitta és Anita és hat unokája
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy özv. KASZÁS FERENCNÉ szül. Mátyás Mária 85 éves korában elhunyt. Temetése 2020. október 24-én, szombaton 11 órakor lesz a lenti temetőben. Gyászoló család
"Hogy végtelen tér és örök idő Csak egyszer alkotott bár olyat, minő Te voltál, s hasztalan repül tova Hozzád hasonlót nem szül már soha..." Fájó szívvel emlékezünk MEZŐFI JÓZSEF halálának 6. évfordulóján. Szerető családja
Fájdalommal tudatjuk, hogy SZABÓ ISTVÁNNÉ szül. Pálfi Mária életének 92. évében elhunyt. Temetése 2020. október 22-én, csütörtökön a 12.30-kor kezdődő szentmise után lesz a fűzvölgyi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS GYULA pacsai lakos, volt Zala Volán nyugdíjas életének 77. évében elhunyt. Temetése október 24-én, szombaton 10 órai szentmisét követően 11 órakor a pacsai temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, mély fájdalmunkban osztoznak! A gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BALOGH EMILNÉ szül. Pálfi Mária 85 éves korában elhunyt. Temetése 2020. október 22-én, csütörtökön a 14 órakor kezdődő gyászmise után lesz a sárhidai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Fájó szívvel emlékezünk NÉMETH JÓZSEFNÉ szül. Pápai Mária halálának 5. évfordulóján. Férje és családja
"Te, aki annyi szeretetet adtál, Te, aki mindig mellettünk álltál, Te, aki sosem kértél, csak adtál, Örökre elmentél, szereteted szívünkben örökké él..." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BURUSÁN JÓZSEFNÉ szül. Hofstadter Márta 62 éves korában betegségben elhunyt. Temetése 2020. október 27-én, kedden 14 órakor lesz a nagykanizsai köztemetőben. Szentmise aznap 7.30-kor a felső templomban. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet, mindenkinek akik RAB JENŐ temetésén részt vettek, és gyászunkban bármely módon osztoztak. Külön köszönetet mondunk dr. Szalai Adrienn kezelőorvosnak, az I. belosztály orvosainak, nővéreinek és összes dolgozójának, dr. Nagy Dóra háziorvosnak és asszisztensének, Horváthné Gerencsér Rita és Kámán Beáta hospice nővéreknek, a sürgősségi osztály dolgozóinak, a mentőszolgálat és betegszállítás dolgozóinak odaadó, lelkiismeretes munkájukért. Gyászoló család
"Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Fájó szívvel tudatjuk, hogy NÉMETHNÉ FARKAS ANNA életének 68. évében elhunyt. Búcsúztatója 2020. október 22-én 9.45-kor lesz a zalaegerszegi Göcseji úti temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk, nagymamánk sokak szeretett Mária nénije, DR. SZABÓ PÁLNÉ szül. Bencsics Mária életének 90. esztendejében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 26-án 13 órakor lesz a keszthelyi Szent Miklós temetőben. Gyászolják: fiai, unokái, családtagok, rokonok, barátok
fájó vereség / 9 perce
Zidane: ilyen meccseket nem engedhetünk meg magunknak
Az Ismeretlen ismerős / 22 perce
Fővárosi kirándulásra hívják a magyarokat a hosszú hétvégén
borzalmas baleset / 34 perce
Egy kamionnyi cukorrépa borult rá két nő autójára, bravúrosan mentették ki őket
hibátlan alak / 39 perce
Óriásit villantott az egykori szépségkirálynő, most is igen formás
Leleplező felvétel / 44 perce
Niedermüller Péternek tudnia kellett az erzsébetvárosi DK-s lopásról (videó)
kilenc hónap / 47 perce
Nőtt a házasságkötések száma és több gyermek is született