szolidaritás

2021.02.11. 16:24

Szerbia nyolcezer adag vakcinát ajándékoz Észak-Macedóniának

A vakcinaszállítmány néhány napon belül érkezhet meg a szomszédos országba – közölte a belgrádi sajtó csütörtökön.

A Pfizer/BioNTech vakcinájával így már a jövő héten megkezdődhet az észak-macedón állampolgárok beoltása is.

Venko Filipce észak-macedón egészségügyi miniszter a közösségi médiában hívta fel a figyelmet arra, hogy

alig néhány órával a bejelentés után megérkeznek az első oltóanyagok az országba és majdnem 24 ezren jelezték, hogy beadatnák az oltást.

Szkopjei jelentések szerint a jövő héten a kínai Sinopharm kétszázezer adag oltóanyaga is megérkezik az országba, valamint a hónap végéig további majdnem hatezer adagot kap Észak-Macedónia a Pfizer/BioNTech oltóanyagából.

Szerbia azért tud oltóanyagot ajándékozni a szomszédos országoknak, mert az európai országok közül elsőként vásárolt nagy mennyiségű vakcinát Kínából és Oroszországból, emellett pedig a Pfizer/BioNTech, valamint az AstraZeneca oltása is elérhető az országban. A nyugat-balkáni térség országai közül eddig csak Szerbiában és Albániában kezdődött meg az immunizáció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában