határozott elképzelések

2019.03.30. 10:01

Százötvenmilliárdot fordítanak falufejlesztésre

Többéves kifutással tervezi a kormány a családi otthonteremtési kedvezmény kiterjesztését, vagyis a „falusi csokot”, amelynek részleteiről hamarosan döntés születik – mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Budapest, 2019. március 26. Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelõs kormánybiztos a Magyar falu program újabb pályázatainak megjelenése alkalmából tartott sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2019. március 26-án. Orvosi rendelõre, orvosi szolgálati lakásra és orvostechnikai eszközökre fordítható, 11 milliárd forint keretösszegû pályázati kiírással folytatódik a Magyar falu program. MTI/Kovács Attila

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Attila

A program alapkoncepcióját még tavaly ősszel fogadta el a kormány, majd decemberben hozott határozatot a vidéki úthálózat 50 milliárdos felújításáról, valamint a helyi életminőséget javító, 18 célterületet magában foglaló, 75 milliárd forint értékű támogatási csomagról – idézte fel a Magyar falu program kapcsán Gyopáros Alpár a Magyar Hírlapnak.

Kifejezetten komoly az érdeklődés – mondta a kormánybiztos, megjegyezve, hogy a tizennyolcból két – a közösségépítést segítő – pályázatot hirdettek meg február végén, a minap pedig újabb három, az egészségügyi alapellátás fejlesztését célzó tendert írtak ki. Ezek közül a legnagyobb újítás az orvoslakások építése.

A Magyar falu program a vidéki élet valamennyi területét érinti – hangsúlyozta Gyopáros Alpár, hozzátéve, hogy

prioritásként kezelik sok más mellett a belterületi utak és járdák rendbetételét, a sportolási lehetőségek bővítését, az intézményi háttér megteremtését vagy éppen a temetők felújítását.

A következő kiírásokban

a szociális és oktatási területre koncentrálnak majd, konkrétan bölcsődék és óvodák építésére, bővítésére.

A falugondnoki szolgálat gépjárműállományát is kicserélik a későbbiekben, illetve emelik a normatív támogatást.

A falvakat egyelőre tisztán hazai forrásból, idén összesen százötvenmilliárdból fejlesztik. A falusi mellékúthálózat fejlesztése jövőre biztosan folytatódik, erről már döntött a kormány, 2020-ban várhatóan 70-90 milliárd forint jut majd további 600-700 kilométernyi útra – mondta.

Ugyancsak többéves kifutással tervezik a falusi csokot, és a hosszú távú tervezés nyilván vonatkozik az életminőség javítását célzó csomagra is

– mutatott rá a kormánybiztos, aki szerint gazdaságfejlesztési lépéseket is terveznek: a kormány előtt már ott vannak az erről szóló tárcaközi javaslatok.

Borítókép: Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Magyar falu program újabb pályázatainak megjelenése alkalmából tartott sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2019. március 26-án.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában