Járvány

2020.05.26. 08:49

Szánthó Miklós: sikeres volt a kormány krízisstratégiája

Az Alapjogokért Központ igazgatója szerint az ellenzék feleslegesen próbálta lassítani a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény elfogadását.

Sikeres volt a kormány járvány alatti krízisstratégiája, viszont az ellenzék egyfajta „szerepzavarban toporzékol” – mondta Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója kedd reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Az igazgató elmondta, mára a „becstelenség érett csoportnormává” az ellenzék körében, amely teljesen feleslegesen próbálta lassítani a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény elfogadását.

Hozzátette, a veszélyhelyzet bevezetése nélkülözhetetlen volt, de a kormány több száz járványügyi intézkedést hozott, és 124 rendeletet adtak ki ebben az időszakban. Ezt lehetetlen lett volna megtenni a normális parlamenti eljárás keretei között – fűzte hozzá.

„Tehát, azt lehet látni és azt lehet mondani, hogy abszolút szükséges volt a bevezetett különleges jogrend (...), és ahogy a veszélyhelyzet elmúlik, megszűnik, úgy köteles a kormány ezt megszüntetni” – fogalmazott Szánthó Miklós.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában