Új ifjúságstratégia

2018.02.22. 14:02

Számít az unió a magyar fiatalok véleményére

A magyar fiataloknak európai szinten is van releváns mondanivalójuk, aminek el kell jutnia a brüsszeli döntéshozókhoz is.

Navracsics Tibor oktatásért, kultúráért, ifjúságért és sportért felelős uniós biztos csütörtöki sajtótájékoztatóján azt is elmondta, hogy év végéig szeretnék kialakítani az új európai ifjúsági stratégiát, amely megszabja majd a következő évek ifjúságpolitikájának irányát.

A munka során

két kiemelt területre koncentrálnak: az ifjúsági munkanélküliségre, amely ugyan csökkent néhány országban, de továbbra is nyugtalanítóan magas az EU-ban, valamint az ifjúság aktivizálására a demokratikus döntéshozatali folyamatban.

A következő évek másik nagy vállalkozása az európai felsőoktatási térség és az európai egyetemek hálózatának létrehozása, amelynek részleteit már elkezdték kidolgozni tavaly. A hálózat létrehozásának célja az eddigieknél is nagyobb szintű hallgatói és oktatói mobilitás megteremtése, a nyelvtanulás előmozdítása, valamint iskolai okiratok elismerésének megkönnyítése a tagállamok között.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára azt hangoztatta, hogy

a magyar fiataloknak európai szinten is van releváns mondanivalójuk, aminek el kell jutnia a brüsszeli döntéshozókhoz is.

A kormánynak pedig a tárgyalóasztalnál is szem előtt kell tartania, hogy a magyar fiatalokat képviseli, amihez ismernie kell őket és a véleményüket.

Ezért készítik el reprezentatív mintán négyévente a magyar ifjúság kutatást, amelynek legfrissebb eredményei szerint a fiatalok bizakodóan tekintenek a jövőbe, szeretnének vállalkozni és családot alapítani, viszont az aktivitásuk közösségi kérdésekben elég alacsony, így tudatosítani kell bennünk, hogy elmondhatják az álláspontjukat, lesz, aki meghallja – mondta az államtitkár.

Novák Katalin a fiatalok foglalkoztatásáról azt mondta,

Magyarországon 2010 óta harmadára csökkent az ifjúsági munkanélküliség, jelenleg 10,2 százalék, ami alatta marad az uniós 16 százaléknak.

Az államtitkár kitért a kormány fiatalokat segítő intézkedéseire is, amelyeket az érintett korosztály jelzései alapján vezettek be: január elsejével a 35 év alattiaknak megtérítik egy nyelvvizsga díját, július elsejétől a 20 év alattiak visszaigényelhetik a KRESZ-tanfolyam és -vizsga díját, illetve megduplázták a diplomás gyed jogosultsági idejét.

A sajtótájékoztatón részt vett Gulyás Tibor, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke, Ament Balázs, a Nemzeti Ifjúsági Tanács elnöke és Kovács Patrik, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke. Mindannyian egyetértettek abban, hogy szeretnék kihasználni a konzultációs lehetőséget, és aktívan részt venni az ifjúsági stratégia kidolgozásában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában