Járvány

2020.03.30. 09:03

Szakértő: megjelenhetett a vírus Észak-Koreában is

Ezt támasztja alá az is, hogy az észak-koreai rezsim is egészségügyi kampányokba kezdett.

Valószínűleg Észak-Koreában is megjelent a koronavírus, amelyet Kínából vihettek be az elszigetelt országba – mondta Salát Gergely Korea-szakértő hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

A szakértő kifejtette, az észak-koreai és a kínai határ átjárható, és azon keresztül több ezer csempész közlekedik, márpedig a szomszédos kínai tartományokban jelen van a vírus.

A vírus megjelenését támasztja alá az is, hogy az észak-koreai rezsim is egészségügyi kampányokba kezdett, amelyekben maszkviselésre, fertőtlenítésre hívja fel a lakosokat.

Közölte:

szakértői becslések szerint nagyjából az észak-koreai társadalom fele alultáplált, vagyis legyengül az immunrendszere.

„Ráadásul, a fővároson kívül alig vannak kórházak, így, ha a vírus elterjed, katasztrofális következményekkel járhat” – fűzte hozzá.

Az ország és a rezsim ellen számtalan ENSZ-szankció van érvényben, így valószínű az is, hogy elsősorban Kína segíthet Észak-Koreán a járvány kezelésében – vélte Salát Gergely, hozzátéve, elsősorban Kínának áll érdekében ugyanis, hogy az ország ne omoljon össze, és továbbra is betöltse ütközőállam szerepét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában