Nem tudni, ki tette

2018.04.09. 07:09

Rakétatámadás ért egy katonai repülőteret Szíriában

Több katona meghalt, mások megsérültek.

Rakétatámadás ért egy katonai repülőteret a szíriai Homsz tartományban, több katona halálát és sebesülését okozva – jelentette hétfőn hajnalban a SANA hivatalos szíriai hírügynökség, az Egyesült Államokat gyanítva a támadás mögött. A SANA egy név nélkül nyilatkozó katonai forrás alapján azt írta, hogy a szíriai légvédelemnek sikerült nyolc légi célpontot megsemmisítenie.

„A támadásban többen meghaltak vagy megsebesültek” – mondta a forrás a hírügynökségnek. A szíriai televízió pedig arról számolt be, hogy a környék lakossága hangos robbanásokat hallott.

Egyelőre nem tudni, ki hajtotta végre a rakétacsapást, amely két nappal azután történt, hogy Damaszkusz mellett, a lázadók által feladni szándékozott kelet-gúta Dúmában szombaton több mint 70 ember halálát okozta egy állítólagos vegyifegyver-támadás.

A Pentagon cáfolta, hogy az Egyesült Államok hajtotta volna végre a Homsz tartomány keleti részén található T-4 elnevezésű katonai repülőtér elleni légicsapást. „A védelmi minisztérium jelenleg nem folytat légicsapásokat Szíriában” – közölte a Pentagon. Mindazonáltal továbbra is szorosan figyelemmel követjük azokat a diplomáciai erőfeszítéseket, amelyek a vegyi fegyvereket bevetők elfogására és felelősségre vonására irányulnak Szíriában és másutt„ – tették hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában