örökké aktuális

2018.05.20. 20:28

Pünkösd üzenete ma fontosabb, mint valaha

Pünkösd üzenete örökké aktuális, de napjainkban különösen fontos, mert a világ lelkileg kiüresedett - mondta Kozma Imre, a Betegápoló Irgalmasrend magyarországi vezetője, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke.

Hangsúlyozta, hogy a lélek megfogyatkozása nem csupán Európa és Magyarország, hanem az egész világ gondja, lelketlen világban pedig lehetetlen emberként élni. Az élet koordinátái összekuszálódtak, a haladás, a fejlődés hajszolásában az emberiség elfelejtette, hogy

ezer lépés előre még egy lépést sem jelent fölfelé

- tette hozzá az M1 aktuális csatorna esti műsorában.

Kozma Imre atya szerint Jézus épp azért lett emberré és halt meg, hogy fölemelje az emberiséget, de – mutatott rá -

a lélek szerinti élet csak felelős egyéni döntéssel váltható valóra.

A világnak vissza kell kapnia a lelki értékeit, hiszen az egymást gazdagító emberi kapcsolatok, a szeretet, a lemondás, a béke, a nagylelkűség, az öröm értékei lélek nélkül nem létezhetnek – fogalmazott az atya. Megjegyezte, hogy a keresztény értékeknek a demokráciában is helyet kell kapniuk ahhoz, hogy a világ megújulhasson.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában