komplex programok

2019.08.27. 23:19

Pintér Sándor: a felzárkózás megvalósításához együttműködésre van szükség

A romák leszakadása ma is jelentős a tanulás, képzettség, az egészségi állapot, valamint a jövedelmek területén.

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

Az állam egyedül nem tudja, a roma közösségek pedig egyedül nem képesek megvalósítani a felzárkózást, ezért együtt kell működni – mondta Pintér Sándor miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter kedden Tiszaburán.

Pintér Sándor a Felzárkózó települések hosszú távú programjában szereplő első 31 település önkormányzati vezetőinek tartott tájékoztatón közölte: a kormány döntése értelmében a következő években 300 nehéz helyzetű település kap segítséget, 2019-ben az első 31 helyszínen kezdődik el a munka.

A programot a Magyar Máltai Szeretetszolgálat koordinálja, a végrehajtásban a nagy egyházi karitatív szervezetek és a településeken dolgozó civil szervezetek is részt vesznek.

A miniszter hangsúlyozta:

a romák ma is gazdasági nehézségekkel és előítéletekkel küzdenek, ezen szeretnének javítani.

Hozzátette: bár számos kísérlet történt, nem valósult meg az integrációjuk, teljes beilleszkedésük a társadalomba. „Előrelépés volt, de áttörés nem.”

Kifejtette: a romák leszakadása ma is jelentős a tanulás, képzettség, az egészségi állapot, valamint a jövedelmek területén. A kormány egyértelmű álláspontja, hogy

nem fogadható el ez a különbség

– tette hozzá.

Kitért arra, hogy a 300 települést komplex – foglalkoztatási, iskolázottsági, lakhatási, jövedelmi, bűnözési viszonyokat és a korszerkezetet egyaránt figyelembe vevő – mutató segítségével, a KSH-val együttműködve választották ki.

Mint mondta, egyértelművé vált, hogy egyszerre, egy ütemben az egész ország területén

nem tudják megoldani a „leszakadást”, ezért kísérleti programokat hoznak létre.

Hozzátette: számítanak a települések vezetőire a programok megvalósításában. Remélik, hogy az ő eredményeik a későbbiekben az ország más területein is például szolgálnak.

A programban több célkitűzés is szerepel. Példaként említette Pintér Sándor a nehéz helyzetű települési önkormányzatok kiszámítható működésének elérését és a lakosság helyzetének javítását szolgáló fejlesztések megvalósítását.

Szeretnék a bűncselekmények számának további csökkenését is elérni a megélhetés javításán keresztül.

A belügyminiszter kiemelt célnak nevezte a teljes foglalkoztatás elérését is.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere azt mondta: az ősi hagyományokból eredeztethető, hogy a magyar állam keretei között minden nép, minden üldözött nemzet otthonra talál.

Magyarország nem gyarapodhatott volna, ha az itt élő népek nem közösen lépnek fel

– tette hozzá. A magyar állam – amikor külső erők nem kényszerítették másra – megvédte, támogatta és segítette minden állampolgárát, minden közösséget. A „romakérdést” nemzeti sorskérdésnek nevezte a miniszter.

Vecsei Miklós miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke kijelentette, nincs minden helyen használható módszer,

minden település más és más beavatkozást igényel.

Minden településben közös viszont, hogy a fókuszban a gyermek van – jegyezte meg.

A kiválasztott 300 településen összesen 270 ezer ember él, nagy részük roma származású. A lakosság iskolai végzettsége és foglalkoztatottsági rátája alacsony, a komfort nélküli lakások aránya meghaladja az országos átlagot.

A program szakmai alapja a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Magyar Örökség Díjjal is kitüntetett Jelenlét programja, amely nem előre megírt feladatokat valósít meg településeken, hanem a helyben megismert problémákra keres gyakorlati megoldásokat, és szociális diagnózisok felállításával jelöli ki a fejlődés irányába tett lépéseket – mondta.

Borítókép: Pintér Sándor miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter beszédet mond a Felzárkózó települések hosszú távú programjában szereplő első 31 település önkormányzati vezetőinek tartott tájékoztatón Tiszaburán 2019. augusztus 27-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában