Ország-világ

2021.08.29. 08:30

Petíciót indít a Fidesz Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! címmel

Szeptember elsejétől petíciót indít a Fidesz Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! címmel, ezzel arra kívánják emlékeztetni az embereket, hogy akik hatalomra akarnak kerülni, ugyanazok, mint „akik 2002 és 2010 között tönkretették az országot” – közölte a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Budapest, 2020. augusztus 3. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke felszólal napirend elõtt az Országgyûlés rendkívüli plenáris ülésén 2020. augusztus 3-án. A Fidesz és a KDNP frakció, illetve a kormány tagjai nem jelentek meg, így a napirend elõtti felszólalások után véget ért az ülés, amelyet a DK azért kezdeményezett, mert álláspontjuk szerint a miniszterelnök a júliusi EU-csúcson szembement az Országgyûlés döntésével. MTI/Kovács Tamás

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

Kocsis Máté azt mondta: 2002 és 2010 között, amikor a baloldal kormányzott – a legtöbb ideig Gyurcsány Ferenc vezetésével -, elvettek egy havi nyugdíjat, elvettek egy havi bért a közigazgatásban dolgozóktól és a tanároktól, megszüntették az otthonteremtési programot, devizahitelek felvételére kényszerítették a magyar családokat,

megszüntették a családi adókedvezményt, kórházakat zártak be, 600 milliárd forintot vontak el az egészségügyből, 16 ezer aktív kórházi ágyat számoltak fel, hatezer egészségügyi dolgozót elbocsátottak, háromszorosára emelték a gáz és kétszeresére az áram árát, valamint 16 százalékról 19-re emelték a társasági adót.

Az elmúlt években a baloldalon a teljes kontrollt Gyurcsány Ferenc szerezte meg, ezért mindegy, hogy Jakab Péter, Karácsony Gergely vagy Dobrev Klára indul miniszterelnök-jelöltként, Gyurcsány Ferenccel állunk szemben – jelentette ki.

Hozzátette: Gyurcsány Ferenc „szereplők mögé bújva újra hatalomra akar kerülni”, ezért a Fidesz azokat, akik nem akarják, hogy „újra hazudjanak reggel, éjjel és este, akik nem akarják, hogy Gyurcsány újra lovasrohamot vezényeljen a saját honfitársai ellen, vagy szemeket lövessenek ki, akik nem akarják, hogy fizetőssé tegyék az egészségügyet”, arra biztatja, hogy támogassák a petíciót.

„Nem hagyhatjuk, nem fogjuk engedni”, hogy „ugyanazok az emberek, akik 2002-2010-ben tönkretették az országot”, hatalomra kerüljenek

- emelte ki.

A frakcióvezető szerint Karácsony Gergely főpolgármester fővárosi teljesítménye nem értékelhető. Budapest romokban van, mindenhol kosz, szemét és dugó van, és eszkalálódott a hajléktalanhelyzet is – fogalmazott, hozzáfűzve: számos fővárosi döntés Gyurcsány Ferencéknél születik meg, mivel tele van a városháza is az ő embereivel.

Kocsis Máté arra számít, hogy az uniós viták folyamatosan lesznek, és elítélő nyilatkozatokat tesz majd az európai mainstream, mert a brüsszeli elit a baloldalt szeretné hatalomra segíteni.

Magyarország és a brüsszeli vezetők között vita van például a migrációs kérdések miatt, és a gyermekvédelem területén is „összeakadtunk” – mondta a frakcióvezető, aki szerint meglepő uniós álláspontok voltak ezzel kapcsolatban. Hozzátette:

„azt hittem, a gyermekvédelem közös európai érték, de kiderült, hogy ezt már beelőzte az LMBTQ-propaganda feltétel nélküli támogatása”.

A frakcióvezető közölte: a migrációs kérdésekben Magyarország továbbra sem hajlandó elfogadni a kvótajavaslatokat, amelyek az afganisztáni helyzet miatt újra felerősödtek.

Borítókép: Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke felszólal napirend előtt az Országgyűlés rendkívüli plenáris ülésén 2020. augusztus 3-án

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában