Ország-világ

2021.05.05. 06:00

Itt a történelemérettségi megoldókulcsa!

A SuliLife.hu közzétette a történelem tantárgy 2021-es írásbeli érettségijének megoldókulcsát.

Nagykanizsa, 2021. május 5. Diákok a történelem írásbeli érettségi vizsgán a Nagykanizsai Zsigmondy Vilmos Szakképzõ Iskolában 2021. május 5-én. Történelembõl középszinten 66 ezer, emelt szinten mintegy 8 ezer diák érettségizik. MTI/Varga György

Forrás: MTI

Fotó: Varga György

A megoldásokat IDE KATTINTVA lehet végignézni.

A három kiemelt tárgy közül idén is a történelem volt az utolsó, amelyből mindenkinek írásbeliznie kellett. A SuliLife középiskolai portál eddig is rengeteg tanácsot, oktatóanyagokat, teszteket és videós magyarázatokat jelentetett meg, hogy a diákokat segítse a felkészülésükben, az érettségi napján pedig percről percre közölt majd minden fontos információt!

Az érettségizők május 5-én, reggel 9 órakor kezdték el kidolgozni a 2021-es történelemérettségi feladatsorát. A teljes vizsgasor megoldására összesen 180 percük, azaz 3 órájuk volt. Az előzőektől eltérően itt a diákok egyben kapták meg a történelemérettségi feladatsorát. Ez 12 rövid feladatból állt (amelyben összesen 50 pont szerezhető, azaz az összpontszám pontosan fele), majd később egy, az egyetemes történelemre vonatkozó rövid esszét és egy a magyar történelemre vonatkozó hosszú feladatot kellett kidolgozniuk (ezen összesen szintén 50 ponton szedhet össze a diák) az érettségizőknek.

Péter Dávid történelem- és angoltanár a SuliLife-fal közösen az érettségit követően jelentkezett a feladatok nem hivatalos megoldásával.

A történelemérettségi hivatalos megoldásait május 6-án reggel teszi közzé az Oktatási Hivatal. Az érettségi vizsga eredményéről kiállított dokumentumokat az érettségi jelentkezést fogadó intézményben az eredményhirdető értekezleten adják át a vizsgázóknak. Az eredményhirdető értekezlet időpontját és helyszínét az érettségi jelentkezést fogadó intézmény határozza meg.

Az Oktatási Hivatal adatai alapján idén 66396 fő tesz középszintű, és 8301 fő tesz emelt szintű érettségit. A vizsgaidőszakban összesen 72303 végzős középiskolás érettségizik.

Borítókép: Diákok a történelem írásbeli érettségi vizsgán a Nagykanizsai Zsigmondy Vilmos Szakképző Iskolában 2021. május 5-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában