bűnügy

2019.02.07. 09:38

Pénzmosással vádolják a Maldív-szigetek volt elnökét

Az ügy egy gyanús üzleti megállapodásra vezethető vissza.

A maldív rendőrség arra tett javaslatot az ország legfőbb ügyészének, hogy pénzmosás miatt emeljen vádat a Maldív-szigetek korábbi elnöke ellen, illetve az akkori kormány egyik minisztere ellen, aki segítette őt a bűncselekményben.

Egy szerda éjjeli rendőrségi közlemény szerint a nyomozók szerint elegendő bizonyíték gyűlt össze az Abdulla Jamín Gajúm korábbi elnök, illetve Azíma Sakúr korábbi igazságügyi miniszter elleni vádemeléshez.

Az ügy egy gyanús üzleti megállapodásra vezethető vissza, melynek révén szigeteket adtak bérbe, hogy üdülőterületeket létesítsenek rajtuk, emellett a volt elnök bankszámláján egymillió dollárt találtak a nyomozás során.

A rendőrség szerint Abdulla Jamín Gajúm és Sakúr hamis információkat közölt a nyomozás során.

Jamín Gajúm veszített a 2018 szeptemberében tartott elnökválasztáson. Elnöksége idején megszilárdította hatalmát, és bebörtönöztette több ellenfelét – köztük féltestvérét, Maumún Abdul Gajúm korábbi elnököt is -, elhallgattatta a kormánnyal szemben kritikus médiumokat és civil szervezeteket, és mindent megtett azért, hogy ellenőrzése alá vonja a bíróságokat.

Utódja, Ibrahim Mohamed Szolih azt ígérte, hogy győzelme esetén helyreállítja a demokráciát, és kiszabadítja a Jamín kormánya által bebörtönzött politikai foglyokat, illetve kivizsgáltatja az előző kormány tagjaival szembeni korrupciós és egyéb vádakat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában