Légierő

2018.07.20. 07:52

Paksra riasztották a honvédség Gripenjeit

Két kisrepülő-pilóta az atomerőmű körzetében lévő tiltott légtérben „kalózkodott”.

Kecskemét, 2016. május 27. A NATO Tiger Meet elnevezésû nemzetközi repülõharcászati gyakorlatáról, Spanyolországból hazaérkezõ Gripen a kecskeméti repülõbázison 2016. május 27-én. A gyakorlaton a Magyar Honvédség öt Gripennel és ötven katonával vett részt. MTI Fotó: Ujvári Sándor

A riasztás két kisrepülőgép miatt történt – tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium (HM) pénteken az MTI-t.

Közleményük szerint az atomerőmű munkatársai csütörtök este értesítették a Magyar Honvédség Légi Vezetési és Irányítási Központját, mivel az atomerőmű körzetében lévő tiltott légtérben kisrepülőgépeket észleltek. A honvédségi központ ezért riasztotta légvédelmi készenléti szolgálatát.

A vadászgépek a tiltott légtér megsértése nélkül azonosították a két AN-2 típusú kisrepülőgépet, amelyek Dunaújvárosban szálltak fel, majd oda érkeztek vissza. Leszállásuk után a rendőrök „intézkedés alá vonták őket”, a Gripenek pedig visszatértek a kecskeméti bázisra – közölte a HM.

Borítókép: Gripen a kecskeméti repülőbázison 2016. május 27-én.

Forrás: MTI / Ujvári Sándor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában