kilenc év után

2020.01.13. 20:21

Ötven nőt rabszolgasorban tartó szektavezért tartóztattak le Jeruzsálemben

A rabbi teljesen ellenőrzése alatt tartotta a szekta tagjait, a legkisebb ügyekben is engedélyt kellett kérniük.

Mintegy ötven nőt és számos gyermeket rabszolgasorban tartó, hatvanas éveiben járó szektavezért tartóztattak le hétfőn Jeruzsálemben – jelentette a helyi média.

A rendőrség a hozzájuk érkezett panaszok nyomán két hónapja kezdett nyomozást a szekta ügyében. A csoportot vezető rabbival együtt letartóztattak nyolc nőt is és a rabbi feleségét is kihallgatták.

A Jeruzsálem belvárosában, a buharai negyedben lévő épületet ultra ortodox női bentlakásos iskola címen működtették, ahol zsúfolt és embertelen körülmények közepette éltek a nők és a gyermekek.

A rabbi teljesen ellenőrzése alatt tartotta a szekta tagjait, a legkisebb ügyekben is engedélyt kellett kérniük, és csak beleegyezésével fordulhattak orvoshoz súlyosabb esetekben is. Az általa engedélyezett munkákból származó fizetségek egy részét át kellett adniuk a szekta vezetőjének.

A részben kiskorú nőknek többek között tűzbe kellett tartani kezüket, hogy „megértsék a pokol jelentését”, és az újonnan csatlakozó lányokat elszakították családtagjaiktól – értesült a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.

A nők ellen szexuális vétségeket is elkövetett a szekta vezetője, s az engedetlenséget szigorúan megbüntette: például negyven napig tartó élelemmegvonással – közölte a tizenhármas kereskedelmi televízióban az ügyben eljáró szociális illetékes.

A hétfői őrizetbe vétel előtt több nő elhagyta a közösséget, és tanúvallomást tettek a magát rabbinak nevező szektavezér ellen. Ennek nyomán a rendőrség titkos nyomozást folytatott és bizonyítékokat gyűjtött.

A szektavezető tagadja az ellene felhozott vádakat. 2015-ben hasonló okból már letartóztatták, de akkor szabadon engedték, mert a közösség több tagja mellette tanúskodott.

A rendőrséghez 2011 óta érkeztek panaszok az ott élő nők rokonaitól, de a hatóságok mindeddig tehetetlenek voltak, mert nagykorú emberekről volt szó, akik szabad akaratukból választották ezt az életformát.

A bíróság hét napig meghosszabbította a szektát vezető rabbi előzetes letartóztatását, mivel bizonyítékaik vannak arról, hogy bántalmazta az ott élő nőket és kiskorú gyermekeiket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában