Hitehagyás

2017.10.06. 17:36

Ötszáznál is több katolikus templomot zártak be a németek tizenhét év alatt

A katholisch.de katolikus hírportál valamennyi egyházmegyéből kért adatokat a vallási használatból kivont, bezárt, eladott vagy lebontott templomok és kápolnák számának alakulásáról.

Két püspökség nem tudott adatokkal szolgálni, de így is biztos, hogy legalább 500 templom működését szüntették be az ezredforduló óta paphiány, pénzhiány vagy a helyi hívő közösség felmorzsolódása miatt.

A felszámolt templomok területi eloszlása egyenlőtlen, a mainzi egyházmegyében például valamennyit sikerült megőrizni, és az ország déli részén is – ahol a legtöbb katolikus él – több püspökségben használnak minden templomot és kápolnát, amely az ezredforduló előtt is működött.

Más térségekben viszont nagymértékben csökken a templomok száma, az ország nyugati részén fekvő esseni egyházmegyében például 188 szűnt meg, a szomszédos münsteri püspökségben pedig 79.

Az épületek többsége megmaradt, egy részüket eladták, és sok templomnak új funkciót talált az egyház. A megszüntetett templomok nagyjából egyharmadát, 140 épületet viszont le is bontottak, ami „horrorforgatókönyv” egy hívő számára – írta a hírportál.

A Németországban működő több mint 24 ezer katolikus templomhoz és kápolnához képest a 140 nem tűnik különösen nagy számnak, „de most még csak a folyamat kezdeténél tartunk” – nyilatkozott a portálnak Albert Gerhards, a bonni egyetem katolikus teológiai karának kutatója, aki szerint előre látható, hogy a következő években meredeken emelkedik majd a templombontások száma, ha az egyházban nem gondolják át a templombezárások gyakorlatát és nem törekednek erősebben az intézmények megőrzésére.

A német katolikus püspöki konferencia legutóbbi, 2016-os kimutatása szerint 23,5 millió katolikus él az országban, ami a lakosság 28,5 százaléka. Tavaly 176 ezer embert kereszteltek meg, és 162 ezren léptek ki az egyházból. Az evangélikusok száma némileg kisebb, 21,9 millió. A vallási közösségek sorában a két nagy keresztény felekezet mellett még a muzulmánoké éri el a milliós nagyságrendet, a 82 milliós országban hozzávetőleg 4-5 millió muszlim él, ez a lakosság 4,8-6 százaléka.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában