Járvány

2021.09.07. 16:14

Ötezer hallgatót érint kedvezően a kormány döntése

Továbbra is állami finanszírozásban folytathatják tanulmányaikat azok a diákok, akik tavaly nem teljesítették a feltételeket, és önköltséges képzésre kerültek át.

Továbbra is állami finanszírozásban folytathatja tanulmányait az a nagyjából ötezer felsőoktatási hallgató, aki tavaly nem teljesítette a feltételeket, és önköltséges képzésre került át – jelentette be a családokért felelős tárca nélküli miniszter, a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs keddi ülése után tartott sajtótájékoztatón, Budapesten.

Novák Katalin, az operatív törzs vezetője ezt azzal indokolta, hogy az előző tanévben távoktatás volt, és elképzelhető, valaki emiatt nem tudta az elvárt teljesítmény nyújtani.

Beszámolt arról is, hogy a kormány több mint 600 millió forinttal támogatja a Nemzeti Művelődési Intézet kezdeményezését, amely szerint szakköröket kell hirdetni azoknak, akiket érdekelnek a hagyományos magyar szakmák, mint például a gyöngyfűzés, a hímzés, a csipkeverés és a mézeskalácssütés.

A támogatásból háromezer, a szakmák elsajátítását segítő szakkör valósulhat meg 440 településen szeptember és április között. A program akár 16 ezer embert is megszólíthat – közölte.

A miniszter kérdésre válaszolva elmondta: semmi nem indokolja, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezés jelenlegi szabályait felülírják, és általános korlátozásokat vezessenek be.

A rendezvények szűk körénél most is előírás a védettségi igazolvány, de ezen körök bővítésére egyelőre nincs szükség – tudatta Novák Katalin.

Hozzátette: a kormány oltási kampánya jelenleg is tart, a kampányban szakembereket kértek meg, érveljenek az oltás mellett.

Arra a kérdésre, hogy a választásokig milyen támogatásokra számíthatnak még a magyarok, azt felelte: ha a gazdasági növekedés 3,5 százalék feletti lesz, nyugdíjprémiumot kapnak a nyugdíjasok, a 13. havi nyugdíj fokozatos visszavezetése pedig januárban újabb egyheti nyugdíjat jelent.

Emellett januártól bevezetik a 25 év alatti fiatalok szja-mentességét, ha pedig sikerül elérni az 5,5 százalékos GDP-növekedést, a gyermeket nevelő szülők visszakapják a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadójukat.

A helyreállítási alapot illető kérdésekre azt válaszolta, hogy az EB szándékai szerint szeptember végéig lezárják az erről szóló tárgyalásokat.

Ettől függetlenül minden olyan programot elindít a kormány, amelyet a helyreállítási alapból tervezett finanszírozni – mondta a miniszter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában