Közlekedés

2018.07.14. 21:20

Országszerte tartanak az útfelújítások

Több mint 1200 kilométeren újulnak meg utak az országban, ez az utóbbi évek egyik legnagyobb fejlesztése, felújítása – nyilatkozta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője szombaton.

Budapest, 2017. május 19. Munkások dolgoznak a MOL szabadalma alapján fejlesztett és gyártott, gumibitumen technológiával készülõ pesti alsórakpart XIII. kerületi szakaszán 2017. május 19-én. A számos díjat nyert környezetbarát eljárással a közlekedés csendesebb, biztonságosabb és az út élettartama is hosszabb, mint a hagyományos aszfaltutaké. MTI Fotó: Mohai Balázs

Pécsi Norbert Sándor a nyári útfelújításokról beszámolva az M1 csatorna Híradójában elmondta: sok fejlesztést úgy ütemeztek, hogy lehetőség szerint az iskolai szünetre essenek, és így kevésbé okozzanak fennakadást a közlekedésben. A kommunikációs vezető arra hívta fel az autósok figyelmét, hogy az útfelújítások óhatatlanul torlódásokkal járnak, a későbbiekben azonban megfelelő minőségű utakon közlekedhetnek majd.

A közútkezelő azt kéri a járművezetőktől, hogy indulás előtt tájékozódjanak a forgalmi helyzetről, a társaság honlapján folyamatosan frissíti az információkat – hangzott el a hírműsorban.

Borítóképünk illusztráció

MTI Fotó: Mohai Balázs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában