Ország-világ

2020.11.05. 23:21

Orbán Viktor szerint az országok működőképességét fenn kell tartani

Két fő feladata van a politikai vezetőknek a globális járvány idején, egyrészt minden erőfeszítéssel az emberek egészségének és életének védelmét kell biztosítani, másrészt pedig az országok működőképességének fenntartására van szükség a munkahelyek megőrzése érdekében – közölte Orbán Viktor miniszterelnök videóüzenetében a Kínai Nemzetközi Import Kiállítás (CIIE) virtuális rendezvény résztvevői előtt csütörtökön.

Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a XXII. kerületi, Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola és Gimnázium új középiskolai épületének átadása alkalmából tartott hálaadó istentiszteleten 2020. október 17-én.

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

A miniszterelnök megjegyezte,

a globális járvány hatalmas kihívást jelent nemcsak az egészségügyi rendszerek, hanem a gazdaság számára is.

Magyarország a nyugati integrációhoz tartozik, ugyanakkor erős történelmi, kulturális, gazdasági és politikai kötelékei vannak Kelettel is mutatott rá Orbán Viktor, aki arra is kitért, hogy a magyarokat nem lepte meg Kelet szerepének határozott és gyorsuló ütemben történő növekedése.

A járvány első hullámának legkritikusabb pillanatában az egész világ felsorakozott Kínában az egészségügyi rendszerek működőképességének megőrzéséhez szükséges orvosi berendezések beszerzése érdekében fejtette ki a kormányfő.

Hozzátette:

hálás a Kínai Népköztársaságnak azért a 185 repülőgép-szállítmányért, amely Magyarországra kulcsfontosságú egészségügyi eszközöket szállított.

A miniszterelnök rámutatott: globális verseny zajlik a termelési és szolgáltatási kapacitások újraelosztásáért. Mint mondta, tavaly a globális befektetések 45 százalékát Kelet finanszírozta, miközben tíz évvel ezelőtt ez az arány még mindössze 17 százalék volt.

Magyarország a kormányfő szerint sikeres volt a globális versenyben részben a tíz évvel ezelőtt meghirdetett Keleti nyitás politikája miatt,

egy évtized alatt ugyanis 25 százalékkal nőtt Magyarország kereskedelme a keleti országokkal, miközben tavaly a külföldi befektetések 60 százalékát, az új munkahelyek 40 százalékát adták a keleti befektetők.

Orbán Viktor a kínai elnökhöz szólva elmondta, hogy

Magyarország elkötelezett folytatni az együttműködést Kínával és a partner országokkal az Egy Övezet Egy Út program mentén, amely időszerűbb mint bármikor.

A miniszterelnök úgy fogalmazott,

a járvány arra kényszerít bennünket, hogy egyesítsük erőfeszítéseinket, erőforrásainkat, hogy meg tudjunk birkózni korunk egyik legnagyobb kihívásával.

A 2018-ban először megrendezett Kínai Nemzetközi Import Kiállítás célja, hogy elősegítse a kínai piac globális nyitását és Kína kereskedelmi partneri szerepét erősítse.

Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a XXII. kerületi, Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola és Gimnázium új középiskolai épületének átadása alkalmából tartott hálaadó istentiszteleten 2020. október 17-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában