Diplomácia

2019.02.19. 13:33

Orbán Viktor: külgazdasági képviseletet nyit a kormány Jeruzsálemben

A miniszterelnök szerint ez újabb előrelépés lesz a magyar-izraeli kapcsolatok szorosabbra fűzésében.

Forrás: MTI

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsõdi Balázs

A kormányfő megbeszélést folytatott Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel, majd az azt követő közös sajtónyilatkozatban kiemelte: tájékoztatta izraeli kollégáját a közelgő európai parlamenti választásokról, amelynek egyik fontos célja lesz az antiszemitizmus visszaszorítása Európában.

Közölte: arra törekszenek, hogy a választás után olyan új vezetők legyenek az EU-ban, akik nem finanszíroznak olyan NGO-kat, amelyek beleavatkoznak a politikai ügyekbe és Izrael-ellenes álláspontot képviselnek.

Az volt a terv, hogy a visegrádi miniszterelnökök együtt érkeznek Jeruzsálembe, ez „majdnem sikerült”, és „az első kísérlet biztató volt”, de most elhalasztják a V4-ek és Izrael találkozóját – mondta a kormányfő. Azt mondta, jobb lett volna, ha mindenki eljött volna, hiszen mindig jobb együtt lenni, mint nélkülözni valakit.

Magyarországot jó barátság fűzi Lengyelországhoz, szorosan együttműködnek az EU-ban is, és remélhetőleg Lengyelország és Izrael közvetlenül megbeszéli és megoldja a kialakult helyzetet

– fogalmazott Orbán Viktor a program megváltoztatását okozó lengyel-izraeli vitára utalva.

Eredetileg a visegrádi országok (V4: Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) vezetőinek és az izraeli kormányfőnek a csúcstalálkozóját tartották volna Jeruzsálemben. Ez lett volna az első olyan tanácskozás, amelyet a visegrádi csoport vezetői Európán kívül tartanak. A csúcsértekezlet amiatt hiúsult meg, hogy lengyel és izraeli politikai vezetők között az elmúlt napokban nyilatkozatháború bontakozott ki arról, hogy milyen szerepük volt a lengyeleknek a holokausztban. Emiatt Lengyelország lemondta részvételét a találkozón. Lengyelország távolmaradása miatt kétoldalú tárgyalásokat tartottak a kormányfők.

Orbán Viktor emlékeztetett, hogy Magyarország és Izrael közösen lép fel több nemzetközi szervezetben, így az ENSZ-ben is. A gazdasági együttműködésről szólva a miniszterelnök kiemelte, hogy a 210 Magyarországon tevékenykedő izraeli cég komoly jelenlétet bizonyít, és fokozni szeretnék a két ország együttműködését az innovatív technológiák tekintetében.

Magyarország támogatja a helyi zsidó közösségeket, és remélhetőleg az eddigi legjobb Maccabi Játékokat [a zsidó sportolók világversenyét – a szerk.] rendezik meg hamarosan Budapesten – mondta.

A miniszterelnök emlékeztetett:

most ünnepelik a magyar-izraeli diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének 30. évfordulóját.

Benjámin Netanjahu hangsúlyozta: sok közös van a két ország múltjában, olyan kis népekről, kis demokratikus országokról van szó, amelyek a jövőt a békére, a szabadságra és a jólétre alapozva építik, ami erős köteléket jelent közöttük. Kiemelte az együttműködés jelentőségét a terrorellenes erőfeszítésekben, mint mondta, együtt szállnak szembe azokkal, akik az emberi civilizációt vették célba, az iszlám szélsőségesekkel, a terroristákkal.

Az izraeli kormányfő arról is beszélt, hogy

a két ország együttműködik a védelem, a kutatás, a tudomány és a környezetvédelem területén is.

Benjámin Netanjahu köszönetet mondott, amiért Magyarország kiáll Izrael mellett a nemzetközi szervezetekben, így az ENSZ-ben is. Végül azért is háláját fejezte ki, hogy Magyarország külgazdasági képviseletet nyit Jeruzsálemben, ezt fontos gesztusként értékelte.

Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő sajtótájékoztatója Jeruzsálemben 2019. február 19-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában