Ország-világ

2021.05.07. 16:29

Orbán Viktor: a teljes foglalkoztatottságra összpontosítunk

Magyarországnak saját szociális modellje van, a teljes foglalkoztatottságra összpontosít, amelyhez már így is nagyon közel áll – mondta a miniszterelnök a portugáliai Portóban érkezéskor tett nyilatkozatában, ahol pénteken kezdődött az EU szociális csúcstalálkozója.

Orbán Viktor miniszterelnök az EU szociális csúcstalálkozójára érkezik a portugáliai Portóban 2021. május 7-én. A koronavírus okozta járványhelyzet, valamint az európai szociálpolitikai menetrend meghatározása szerepel az uniós tagországok állam-, illetve kormányfõinek kétnapos, nem hivatalos találkozójának középpontjában.

Forrás: MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda

Fotó: Benko Vivien Cher

Orbán Viktor azt mondta: Magyarország munkaalapú társadalmat hozott létre, amely teljes foglalkoztatottságra, erős családpolitikára, a hazai össztermék (GDP) 5 százalékát kitevő családtámogatásokra épül.

„A rendszerünk jól működik, készen állunk arra, hogy megosszuk másokkal a vonatkozó tapasztalatainkat”

– fogalmazott.

Újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: Magyarország számára alapvető, hogy a nőket és a férfiakat egyenlő bánásmód illeti meg. Keresztényként számára egyedüli problémát a gender, mint ideológiailag motivált kifejezés használata jelenti. A kifejezés jelentése tisztázatlan, valahol a nő és a férfi megjelölés között mozog – közölte.

Aláhúzta:

Magyarország nem kívánja összekeverni az ideológiai vitákat a nők és a férfiak közötti egyenlőség melletti szilárd elkötelezettséggel. Ezért a nemek közötti egyenlőség kifejezés helyett, a nők és a férfiak közötti egyenlőséget hangsúlyozza. Ez, a keresztényi megközelítés azonban mindig elutasításra talál

– tette hozzá Orbán Viktor.

A minisztertelnök részt vett az EU-csúcs helyszínén, a V4-országok egyeztetésén is, erről közösségi oldalán tett közzé fotót.

Portóból jelentkezett be Orbán Viktor.

 

Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök az EU szociális csúcstalálkozójára érkezik a portugáliai Portóban 2021. május 7-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában