Időtálló eszmék

2018.10.30. 14:57

Orbán Viktor: a másokat majmoló, kisszerű kultúrpolitika korszaka véget ért

Az európai kultúrharc örvénylésében most kell megvédenünk kulturális mivoltunkat, identitásunkat és szuverenitásunkat – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a felújított Szépművészeti Múzeum átadásán, kedden Budapesten.

Beszédében a kormányfő kiemelte: békében élünk saját kultúránkkal és történelmünkkel, és ez nagy ajándék a világban, „becsüljük meg”. Ugyanakkor nem lehetünk restek megvédeni a kultúránkat – jelentette ki. Orbán Viktor megjegyezte: a múzeum átadása komoly mérföldkő a Liget Budapest projektben is.

Úgy vélte, mi magyarok a magasba törekvő, szellemi természetű nagyság hívei vagyunk, ezt elődeink értették és komolyan vették, így született meg a Hősök tere a Millenniumi Emlékművel és a Városligettel, és ezért határozták el, hogy felépítik a Szépművészeti Múzeumot.

A millenniumi ünnepségek azt mutatták, hogy a magyarság a magabiztos és nagyra törő nemzetek között van, és minderre az ezeréves viharos történelem, valamint a tudomány és a kultúra világában mutatott tehetség adott okot – mutatott rá.

A miniszterelnök szerint a magyarok a saját nagyságukat nem abban látták, hogy el tudnak venni valamit mástól, hanem hogy mit tudnak hozzátenni a kultúrához és a tudományhoz. Hozzátette: mi mindig többet adtunk a világnak, mint amennyit kaptunk tőle.

Emlékeztetett: a magyar nép évszázadokon át harcokban védte Európát és gyarapította közös értékeit, kultúrájával hozzájárult az európai sokszínűséghez.

Orbán Viktor kitért rá: a magyar történelem része, hogy vannak, akiknek szemében ellenszenves a nemzeti nagyság gondolata, és idegen mércével akarnak mérni minket. Az ilyen politikai kurzusok mély nyomokat hagytak a múzeum épületén és a Városligeten is. De a most helyreállított Szépművészeti Múzeum újranyitása azt üzeni, hogy

„a másokat majmoló, törvényszerűen kisszerű kultúrpolitika korszaka véget ért”.

Ezek az eszmék a mai idők próbáját nem állják ki, hanyatlanak, enyésznek, porladnak – fogalmazott. A kormányfő kijelentette: mi időtálló eszmékben hiszünk, és reméljük, hogy lesz egy közös rend, amely felé mind szabadon törekedhetünk. Ezt a reményt testesíti meg a Szépművészeti Múzeum – vélte.

A kultúra terén tett lépések között említette a Seuso-kincs hazahozatalát és kulturális intézmények felújítását. 2017-ben több ember fordult meg a múzeumainkban, mint Magyarország teljes lakossága – jelezte.

Orbán Viktor kiemelte: bátorságunk és erőnk is van a millenniumi tradíciót folytatni. A Városligetben különleges teret építettek, és a hagyományokat megőrizve ezt a rendkívüli teret átvisszük a 21. századba, begyógyítjuk a sebeket – magyarázta. Korábban is voltak, akik a múzeum épületét nem találták elég szépnek, nemzetinek, de az idő nem őket igazolta – zárta szavait a miniszterelnök.

A művészetnek szentelt katedrális

A felújított Szépművészeti Múzeum a művészetnek szentelt katedrális – hangsúlyozta Baán László, az intézmény főigazgatója a rekonstruált épület ünnepi megnyitóján. Beszédében, amelyben megköszönte a három évig tartó teljes körű rekonstrukció résztvevőinek munkáját, kiemelte:

a művészet az egyik módja megszabadulni az emberi élet rövidségének, végességének fenyegetésétől.

A művészet a végtelenre nyíló tér, folyamatosan épülő roppant katedrális maga is, amelyben feloldódnak a lineáris idő korlátai, ahol az ember szabadon kommunikálhat arról, mi is létezésünk értelme – fogalmazott a főigazgató.

A Szépművészeti Múzeum megújult állandó kiállítása és Leonardo da Vinci és a budapesti lovas című időszaki kamaratárlata szerdától várja a látogatókat. A megújult intézményt bemutató kisfilmet itt tudja megtekinteni:

Borítóképünk a Szépművészeti Múzeum megnyitóján készült

Forrás: Orbán Viktor Facebook-oldala

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában