ebola

2019.12.09. 09:32

Önkéntes oltási kampány kezdődött Ruandában

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a járvány esetleges átterjedése szempontjából kockázatosnak ítélt országoknak javasolta a Johnson & Johnson cég gyártotta új vakcina alkalmazását, még akkor is, ha a rendkívül fertőző betegség még nem jelent meg – mondta Diane Gashumba ruandai egészségügyi miniszter újságíróknak.

Ruandában a Kongói Demokratikus Köztársaság menti határtérségekben zajlik az oltási kampány. A tervek szerint egy éven belül 200 ezer embert oltanak be az új vakcinával.

A Johnson & Johnson terméke kísérleti oltóanyag, amelyet először november közepén kezdtek el alkalmazni a kongói-ugandai határon.

A Kongói Demokratikus Köztársaságban több mint negyedmillió embert oltottak be egy másik vakcinával, amelyet a Merck amerikai gyógyszercég gyárt.

Eddig nem jelentettek ebolás megbetegedést Ruandából. A szomszédos Kongói Demokratikus Köztársaságban viszont több mint 2200-an haltak meg a tavaly augusztus óta tomboló ebolajárványban. A betegség elleni küzdelmet hátráltatja, hogy a kór főképpen a háborús konfliktus sújtotta térségekben szedi áldozatait, ahol mintegy száz lázadó csoport harcol egymással az ásványkincsek kitermelésének ellenőrzéséért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában