csökkenő terhek

2019.05.15. 16:04

Novák Katalin: Nemzeti egyetértés van a családok támogatásáról

A családok támogatásával egyetért a magyarok döntő többsége Novák Katalin szerint. A magyar kormány nem a bevándorlókkal, hanem a gyermekes családokkal képzeli el Magyarország jövőjét. A család-és ifjúságügyért felelős államtitkár lapunknak adott interjúban elmondta, a babaváró támogatás, a csok kiterjesztése, a lakások jelzáloghitelének csökkentése és a nagycsaládosok autóvásárlási kedvezménye óriási segítség lehet a magyar családok számára.

Csekő Imre

Forrás: MW

A Családvédelmi Akcióterv hét pontját sokan keverik, nem tudják pontosan, milyen lehetőségekről van szó. Július elején bevezetik az első négy intézkedést. Melyek ezek?

Valóban sok újdonság van most egyszerre. A négy pontból az első a babaváró támogatás, ez egy tíz millió forintos kamatmentes kölcsön, amely teljes egészében támogatássá válhat. A második a csok-kölcsön, amelyből már használt lakást is lehet vásárolni, akár két gyermek vállalása vagy nevelése esetén is. A harmadik az úgynevezett hitelelengedés, amit nem ismernek még elegen, de remek lehetőség a jelzáloghitelesek számára, amikor a nagyobb gyermek érkezik a családba. A negyedik a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása. Fontos a bölcsődefejlesztés is, amelyért május 1-jétől miniszteri biztos is felel. Bízom benne, hogy hamarosan minden olyan család számára, akik ezt igénylik, tudunk megfelelő megoldást kínálni a gyermekekek napközbeni elhelyezésére. Az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően már most több a bölcsődei hely a kisgyermekek számához viszonyítva, mint valaha, de azon dolgozunk, hogy még több legyen.

Mit kell tudni a babaváró támogatásról?

Ez az egész világon egyedülálló, újszerű családtámogatási forma olyan házasok számára, akik még szeretnének gyereket. A házaspárok tízmillió forintos kamatmentes kölcsönt igényelhetnek július elsejétől, amit maximum 50 000 forintos részletekben elkezdenek törleszteni. Ha öt éven belül születik egy gyermek, akkor a várandósság harmadik hónapjától igényelhető a törlesztés felfüggesztése. Ezután, ha három éven belül megérkezik a második baba, újabb három évig nem kell semmit sem fizetni, és a fennálló hiteltartozás 30% át elengedjük. Ha pedig a harmadik gyermek is megérkezik, akkor a teljes visszafizetendő összeget elengedjük. Ezzel a lehetőséggel 2022. december 31-éig élhetnek a házaspárok. Amennyiben egy család a várandósság harmadik hónapja után igényli a támogatást, akkor úgy kaphatnak tíz millió forintot teljesen szabad felhasználásra, hogy el sem kell kezdeniük visszafizetni az összeget.

Egyéb feltétel nincs is?

A támogatás feltétele, hogy az édesanya legyen 18 és 40 év közötti, és legalább az egyiküknek meghatározott idejű munkaviszonnyal vagy felsőoktatási jogviszonnyal kell rendelkeznie. Ha van már gyermek, legalább egyikük az első házasságában éljen. Más feltétel nincs.

A csok kiterjesztése pontosan milyen intézkedés?

Mostantól azok is igényelhetik a csok-kölcsönt, akik használt lakást keresnek, ráadásul ugyanazt az összeget kaphatják meg, mintha új ingatlant vennének. A két- és háromgyermekesek is igényelhetik, és nemcsak a tízmillió forintos csokkal, hanem a babaváró támogatással egyszerre vagy azon felül is felvehetik. A kölcsön 25 éves futamidőre, garantáltan 3 százalék alatti kamatra vehető fel, a törlesztőrészlete 10 millió forintnál 48 000 forint, 15 milliónál 72 000 forint havonta. Azok a családok is élhetnek a lehetőséggel, ahol még egy gyermek sincs, de kettő vagy három gyereket terveznek.

Említette, hogy a jelzáloghitelek elengedésére vonatkozó intézkedést kevesen ismerik. Pontosan kinek, milyen feltételekkel és mennyit engednek el az ingatlanhiteléből?

Egy olyan családnál, ahol szeretnének gyermeket, és van jelzáloghitelük, ha megszületik a második baba, 1 millió forintot elengedünk a fennálló lakáshitelből, majd a harmadik gyermek érkezésekor négymillió forintot, és utána is minden gyermeknél egy-egy milliót. Az a cél, hogy azoknál a családoknál, ahol szeretnének még gyermeket, de hezitálnak, hogy ez anyagilag belefér-e a lehetőségeikbe, mérsékeljük a terheket azáltal, hogy csökken a lakás jelzáloghitele.

Milyen mértékű csökkenés lehet ez a gyakorlatban?

Azoknál a családoknál, akik három gyermeket szeretnének, és felveszik a 15 millió forintos csok-kölcsönt, a tőketartozás csökkenése miatt 72 000 forintról, 48 ezerre mérséklődik a törlesztőrészlet a harmadik gyermek után, tehát 5 millióval kevesebbet kell visszafizetniük.

A nagycsaládosok autóvásárlási támogatását is júliustól lehet igényelni. Erről mit lehet tudni?

Ez egy jó lehetőség arra, hogy a nagycsaládosok mindennapi élete, a gyermekek és a családok biztonságos utazása könnyebb lehessen, hogy nagyobb, biztonságosabb és környezetkímélőbb autójuk legyen, és az autó mérete ne lehessen akadálya újabb gyermek vállalásának. Azok a nagycsaládosok, akik legalább három gyermeket nevelnek akár 2,5 millió forintos vissza nem fizetendő támogatást kaphatnak a minimum hétüléses új személyautó vásárlásához. Egy- és kétszülős családok is igényelhetik a támogatást, sőt már azok az édesanyák is, akik 12. hete várandósak a harmadik gyermekükkel. A támogatás praktikusan azt jelenti, hogy 2,5 millió forinttal olcsóbb lesz a kocsi, amit a nagycsaládosok vásárolnak.

Mennyibe fog kerülni ennek a négy pontnak a bevezetése? Milyen számokkal kalkulálnak?

Erre a félévre 70-80 milliárd forinttal számoltunk.

Az ellenzék kritizálja a családtámogatási intézkedéseket. Miként lehetne össznemzeti ügyet csinálni a demográfiai kérdésből?

Az ellenzék, úgy tűnik, már lemondott arról, hogy képviselje a magyar embereket. Örülnék, ha az intézkedéseink közül legalább néhány pontban sikerülne egyetértésre jutnunk velük. Nem elég megszavazni egy törvény, azt jól végre is kell hajtani. A sok huhogás és ész nélküli kritika senkinek nem segít. A családtámogatásokkal kapcsolatban a magyar emberek és a kormány között nemzeti egyetértés van. A közelmúltban megjelent kutatások is igazolják, hogy a magyarok pártállástól függetlenül fontosnak tartják a családok és a fiatal házasok támogatását. Mi pedig a magyar emberekért dolgozunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában