szeretet és türelem

2021.09.10. 13:24

Novák: az emberi életet védeni kell

Az emberi élet védelmének fontosságáról beszélt a családokért felelős tárca nélküli miniszter pénteken Debrecenben, a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség fenntartásában működő, Immánuel Otthon és Iskola új épületének ünnepélyes átadásán. A létesítményben hetven fogyatékkal élő gyereket látnak el.

Debrecen, 2021. szeptember 10. Novák Katalin, a családokért felelõs tárca nélküli miniszter beszédet mond a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség fenntartásában mûködõ, Immánuel Otthon és Iskola új épületének avatásán 2021. szeptember 10-én. MTI/Czeglédi Zsolt

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

Az emberi életet a fogantatástól védelem illeti meg, védeni kell minden körülmények között. Akkor is, ha csak kevéssé szembetűnő, vagy teljesen látható az élet és a test tökéletlensége – mondta Novák Katalin.

A család erőforrás, tehát védeni kell, akkor is, amikor nehézségei vannak, és akkor is, amikor látszólag könnyebbek a hétköznapjai

- fogalmazott a miniszter.

Novák Katalin elmondta, a magyar kormány anyagi támogatást nyújtott az otthon bővítéséhez.

Ez is csak töredékében tudja kifejezni azt a munkát és szolgálatot, amelyet az otthon alkalmazottai végeznek – tette hozzá.

Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának elnöke igei köszöntésében arról beszélt, hogy olyan tér, terület és „megtestesülés” nyílt, ahol Isten lehetőséget nyit a cselekvésre.

Kósa Lajos fideszes országgyűlési képviselő az elfogadás, a szeretet és a türelem fontosságáról szólva azt mondta, ezekről a fogalmakról ebben az intézményben lehet a legtöbbet tanulni.

„Itt lehet megtapasztalni a szeretetnek azt a mélyen emberi esszenciáját, amire semmi nem rakódik, semmi manír, semmi gesztus, semmi hátsó gondolat”

- mondta.

Az Immánuel Otthon és Iskola a gondoskodó Debrecen legszebb és legfontosabb értékei közé tartozik – mondta Papp László, a város polgármestere. Kifejtette, az ott dolgozók naponta megkísérlik a rájuk bízott gyerekeknek megmutatni, hogy az élet rengeteg örömöt tartogat a számukra, és azt, hogy nincsenek elveszve, ők és szüleik nem maradnak támasz nélkül az elsőre talán reménytelennek tűnő helyzetben.

A város és az egyházak közötti jó kapcsolatra utalva a polgármester elmondta, 72 ezer debreceni diák közül 8900 gyerek jár egyházi fenntartású oktatási intézménybe, így Debrecen a felekezeti oktatás szempontjából is sokszínű kínálatot nyújt.

Az idén harmincéves Immánuel Otthon és Iskola új épületének építési költségéhez több mint 1,1 milliárd forintot a Bethlen Gábor Alap biztosított, 500 millió forintot pedig az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program pályázatán nyert el az oktatási intézmény.

Győri Zsófia igazgató tájékoztatása szerint a korábban szintén iskolaként használt, hatezer négyzetméter alapterületű, korszerű tantermekkel, terápiás helyiségekkel, sószobával, tornateremmel és játszóudvarral felszerelt épületben 84 férőhely áll rendelkezésre.

Jelenleg hetven, halmozottan fogyatékkal élő gyereket és fiatalt gondoznak. Az iskola másik, Pacsirta utcai épületében ötven ellátottról gondoskodik az intézmény hatvannyolc dolgozója – tette hozzá.

Az eseményen köszöntőt mondott Oláh István, a Nagytemplomi Református Egyházközség elnök-lelkipásztora, áldást mondott Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában