Tragédia

2021.12.06. 14:23

Nőtt az indonéziai vulkánkitörés halálos áldozatainak száma, sokakat még mindig keresnek

56 embert szállítottak kórházba, és csaknem 3000 ház, illetve 38 iskola rongálódott meg.

Tizenötre emelkedett hétfőre az indonéziai Jáva szigetén található Semeru vulkán kitörése halálos áldozatainak száma, további 27 ember eltűnt.

Wawan Hadi, a helyi mentési alakulatok vezetője újságíróknak elmondta, hogy a szombati kitörés nyomán legalább 68-an szenvedtek égési sérüléseket. Hozzátette, hogy a kitörés miatt több mint 1500-an hagyták el otthonaikat, őket egyebek között mecsetekben és kormányzati épületekben szállásolták el.

Abdul Muhari, a katasztrófavédelem szóvivője azt közölte, hogy 56 embert szállítottak kórházba, és csaknem 3000 ház, illetve 38 iskola rongálódott meg.

A mentési munkálatokat nehezíti a füstölgő hamu, továbbá az is, hogy a lávafolyam lerombolt egy hidat a környéken, ahová így nehezen juttathatnak el orvosi segítséget. Hétfő reggel ugyanakkor újabb vulkanikus tevékenységet észleltek, ezért több területről kivonták a mentőcsapatokat.

Televíziós felvételeken az is látható, hogy sok helyen a hamu a házakat szinte teljesen betemette, csak a háztetők maradtak szabadon.

Az indonéziai földtani társaság szerint a vulkanikus hamu több mint négy kilométer hosszan terítette be a környéket, az állami tulajdonú AirNav légitársaság pedig azt tanácsolta a repülőgépeknek, hogy inkább Jáva északi része felé kerüljenek.

A Semeru – másnéven Mahameru -, a legmagasabb jávai vulkán, amelynek legutóbbi jelentősebb kitörése 2020 decemberében volt, akkor több ezer ember menekült el a térségből, a láva egész falvakat árasztott el.

Indonézia a csendes-óceáni tűzgyűrűn fekszik, ahol a tektonikus lemezek találkozása miatt gyakoriak a földmozgások. A dél-ázsiai ország területén mintegy 130 működő vulkán található.

Címkék#tragédia

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában