Járvány

2020.01.28. 22:47

Németországban kimutattak három újabb megbetegedést

A bizonyítottan fertőzöttek száma így négyre emelkedett.

Három újabb esetben mutatták ki az új típusú koronavírus okozta megbetegedést Németországban, mindet Bajorország tartományban, a bizonyítottan fertőzöttek száma így négyre emelkedett közölte kedden késő este a tartományi egészségügyi minisztérium.

Mindhárman ugyanannál a vállalatnál dolgoznak, amelynél az első beteg, aki egy belső továbbképzésen kapta el a fertőzést egy kínai kolléganőjétől

áll a közleményben.

A három új beteget egy müncheni klinikán helyezték el, elkülönítve, ugyanúgy, mint az elsőt, akinél hétfőn mutatták ki a fertőzést.

A cégnél mintegy 40 olyan személyt azonosítottak, akik szoros kapcsolatban lehettek a fertőzöttekkel.

Esetükben szerdán elvégzik a kórokozó jelenlétét vizsgáló tesztet, és a vírus elleni védekezés irányítására a tartományi egészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóságnál felállított munkacsoport szakértői alaposan ki is kérdezik őket nyilatkozott Melanie Huml egészségügyi miniszter.

A munkacsoport adatai szerint az első fertőzés január 21-én történhetett. A fertőzött egy 33 éves német férfi, egy sanghaji nőtől kapta el a vírust, akivel január 19-től 22-ig részt vett egy vállalati szemináriumon munkaadójuk, a Webasto nevű autóipari beszállító társaság székhelyén, a München melletti Stockdorfban.

Ez volt az első olyan eset, amikor a vírus Kínán kívül terjedt emberről emberre.

A sanghaji nő szervezetében hazatérése után, január 26-án mutatták ki a vírust. Németországi útja előtt nem sokkal meglátogatta szüleit a járvány gócpontjában, Vuhan térségében. A továbbképzés idején tünetmentes volt.

A SARS (súlyos akut légzőszervi szindróma) vírussal azonos családba tartozó új típusú koronavírus (nCoV-2019) influenzához hasonló tüneteket okoz, és súlyos légzőszervi panaszokkal járhat.

A vírus okozta járvány valószínűleg egy vuhani piacon indult tavaly decemberben. A ragály halottainak száma Kínában már meghaladja a 100-at, a biztosan a kórtól fertőzött tüdőgyulladásos betegek száma pedig a 4500-at.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában