Hallgassa élőben!
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Németh Zsolt a Fidesz kilépéséről: nem fogunk kapkodni, de nem is hátrálunk meg!

Új időszámítás kezdődik az Európai Néppárt képviselőcsoportjából való kilépéssel – nyilatkozta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, aki szerint amíg a Fidesznek van beleszólása, a V4-es együttműködés erős marad. A politikus arról is beszélt, hogy a baloldalnak semmilyen ár nem magas a hatalomért, aminek megszerezése esetén elvennék a határon túl élő magyarok szavazati jogát.

Németh Zsolttal a Magyar Nemzet készített interjút.

Mit gondol a Fidesznek a néppárti képviselőcsoportból való kilépéséről? Mennyire igaz, amit az ellenzék állít, hogy elszigetelődött a Fidesz az európai politikában?

Nem az az igazi kérdés, hogy a Fidesz elszigetelődött-e vagy sem, hanem hogy van-e jövője az európai kereszténydemokráciának.

A néppártban és különösen a európai parlamenti frakcióban évek óta zajló vitának az a lényege, hogy a jobbközépnek a politikája alakításakor mennyire kell a saját belső iránytűjére hallgatnia és mennyire kell megfelelnie a balliberális főáram és média elvárásainak.

Az északi és a Benelux pártok azt vallják, hogy az utóbbit kell tenni, mert nekik olyan a választási rendszerük, hogy csak a baloldallal együttműködve kerülhetnek hatalomra. Mi viszont kezdettől fogva azt mondtuk, hogy ez rossz irány, hosszú távon így a néppárt feloldódik, mert végül már semmi nem lesz, ami megkülönbözteti a baloldaltól.

Megnyerhető ez a vita?

Ez a vita most a néppárti frakcióban eldőlt, új időszámítás kezdődik. A frakciótagság azonban nem a szövetségi politikánk veleje, csupán egy eszköz a sok közül. A szervezeti keretek másodlagosak. Mi továbbra is amellett vagyunk, hogy a jobbközép kereszténydemokrata oldal maradjon meg annak, ami, ne pedig a baloldal árnyképe legyen. Ez Magyarországon működik, és hiszem, hogy Európának is ez a jövője.

Nem fogunk kapkodni, de nem is hátrálunk meg!

Lehet a jövőben a regionális V4-es, visegrádi együttműködés alternatívája a politikai hovatartozás alapján létrejött EP-frakcióknak?

A politikai ideológiák mentén szerveződő és a regionális hovatartozáson alapuló együttműködés kiegészíti egymást. Volt, hogy a V4 minden vezető kormánypártja különböző frakciónak volt tagja, a kormányok mégis kitűnően együtt tudtak működni. Az Európai Parlament logikája a politikai színezet alapján történő szerveződés, de a ma kormányzó lengyelekkel éppen ilyen alapon is szívesen árulnék egy gyékényen.

A Kárpátok Európája konferencián úgy nyilatkozott: a visegrádi országok együtt küzdhetnek meg a közép-európai térség koronavírus-járvány utáni szerepéért Európában. Hogy látja, milyenek az esélyeink ebben a küzdelemben, mennyire erős a V4-együttműködés?

Amikor néhány hete a 30. évforduló kapcsán visszatekintettünk a visegrádi együttműködés elmúlt évtizedeire, azt láttuk, hogy

a V4 mindig akkor volt erős, amikor Magyarországon nemzeti kormány volt.

A magyar baloldal világképébe egy ilyen regionális gyökerű együttműködés legfeljebb mellékesen fér bele. 2010 óta azt láttuk, hogy a visegrádi országok felismerték, hogy együtt többet ér a szavuk az unióban, hogy közösen nemcsak Közép-Európa, de az Európai Unió építéséhez is hatékonyabban tudnak hozzájárulni. Rengeteg területen működtünk együtt a bevándorlástól az uniós költségvetésen át infrastrukturális projektekig. Mindezek pozitív visszacsatolást biztosítottak, és a négy ország kormányai politikai színezettől függetlenül azt tapasztalják, hogy ez egy hasznos és sikeres együttműködés, még ha az iránta való lelkesedés hőfoka nem is mindenhol egyforma. A V4 sikere abban rejlik, hogy noha alapvetően a közös földrajzi és történelmi helyzetből fakad, ez egy pragmatikus együttműködés, ami azokra a területekre terjed ki, ahol van keresnivalója. Erre a hozzáállásra és ezekre a tapasztalatokra építve joggal gondolhatjuk, hogy

amíg a Fidesznek van ebbe beleszólása, a visegrádi együttműködés is erős marad.

Fekete-Győr András nemrég azt nyilatkozta, a DK engedett, így nem vennék el az anyaországon kívül élők szerzett jogait, mire Arató Gergely úgy reagált, hogy nem lezárt a kérdés, továbbra is ellenzik, hogy szavazhassanak a határon túliak. Mi a véleménye erről a vitáról?

A határon túli magyarok pontosan tudják, hogy mire számíthatnak a baloldaltól. Gyurcsány Ferenc vezette miniszterelnökként 2004-ben azt a kampányt, amely zsigeri ösztönökre építve igyekezett őket kirekeszteni a magyar nemzetből. Gyurcsány pártja még 2018 márciusában is olyan kampányvideót készített, amelyben a kolozsvári magyarokat arctalan bűnözőkként ábrázolta. Fekete-Győr András nem egy alkalommal arra biztatta szimpatizánsait, hogy a választásokon a magyar pártokkal szemben román vagy szlovák pártokra adják le voksaikat. A magyarországi baloldalnak ma Gyurcsány Ferenc az igazi vezére, a Momentum lényegében a DK ifjúsági tagozata. Ez nem több, mint színjáték, és meggyőződésem, hogy a határon túli magyarok is jól tudják ezt.

Mire számíthatnának a határon túl élő honfitársaink a baloldal hatalomra kerülése esetén?

Orbán Viktor kicsit csípősen azt mondta 2005-ben Tusnádfürdőn, hogy a magyar baloldal, amikor csak tehette, rárontott saját nemzetére. Akkor sok kritikát kapott ezért, de ma már mindenki számára nyilvánvaló, hogy igaza volt. Pontosan erre számíthatunk;

ha hatalomra kerül, a baloldal megpróbál mindent lerombolni, amit az elmúlt bő évtizedben közösen felépítettünk: el fogja venni a határon túliaktól a szavazati jogot, az anyagi, politikai, diplomáciai és főképp a lelki támogatást.

Ha a baloldalon múlik, Magyarország nem fog többé kiállni a külhoni magyarokért, magukra maradnak.

A Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI) elítélte a Jobbikkal való összefogás miatt a baloldalt. Mekkora jelentősége van ennek a lépésnek?

A Jobbik eredetileg cigányellenes pártként alakult és egészen néhány évvel ezelőttig gyakorló antiszemita párt is volt. A párt jelenlegi második embere, európai delegációvezetője, Gyöngyösi Márton a magyar Országgyűlésben azzal a javaslattal állt elő, hogy listát kell készíteni a zsidó származású magyar parlamenti képviselőkről. Ez egy kendőzetlenül nyilas javaslat. Egy ilyen párt sehol Európában nem kerülhetne a hatalom közelébe sem. A CDI egyenlő mércével mér keleten és nyugaton egyaránt, ezért nem mehetett el szó nélkül a baloldal és a Jobbik decemberben immár hivatalossá is tett násza mellett.

Mit gondol arról, hogy Nyugaton továbbra is gondnak számít a Jobbik múltja, de idehaza a baloldal megbékélt a párt antiszemita múltjával, sőt jelenével is, hiszen támogatták Bíró László jelöltségét a szerencsi időközin?

Fontos hangsúlyozni, hogy amikor a baloldalt kritizáljuk, nem a múltjukról beszélünk. Nem vitatjuk el senkitől annak jogát, hogy őszintén szembenézzen a múltjával, bocsánatot kérjen és akár meg is változzon. Csakhogy amikor arról van szó, hogy a baloldal nemzetellenes, azt az támasztja alá, hogy a nemzete ellen kampányoló Gyurcsány Ferenc a vezére. Amikor azt mondjuk, hogy a Jobbik antiszemita, akkor annak az az alapja, hogy a második számú embere a zsidó képviselők listázására szólított fel, hogy az időközi választáson Bíró Lászlót indította, illetve hogy az elnökének a táskahordója a győzelem jelét mutatva pózolt Auschwitzban.

A baloldalnak semmilyen ár nem magas a hatalomért, és egyáltalán nincsenek skrupulusaik, ha a visszaszerezni vágyott hatalom a tét.

Borítókép: Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke zárszót mond a Visegrádi Csoport megalakulásának 30. évfordulójáról szóló politikai nyilatkozat vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. február 15-én.

Dosszié

Hozzászólások

Bajnokok Ligája
BL-negyeddöntő: nyert, de kiesett a címvédő Bayern
stabil magyar gazdaság / 2 órája
Fitch: a harmadik járványhullám ellenére erős növekedés várható a V4-országokban
A közép- és kelet-európai térség gazdaságai viszonylag ellenállóképesnek mutatkoztak a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozásokkal szemben.
Gyász
„Nyugszik a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, De te számunkra sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy DÉNES MIKLÓS életének 75. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2021. április 15-én, csütörtökön 15 órakor lesz a lenti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Váratlanul ért a halál, búcsú nélkül mentél el, Aludd szépen örök álmod, soha nem felejtünk el." Megtört szívvel tudatjuk, hogy HORVÁTH JÁNOSNÉ szül. Sinkovics Magdolna 77 éves korában elhunyt. Temetése 2021. április 15-én, csütörtökön, a 11 órakor kezdődő szentmise után lesz a zalakomári (kiskomáromi) temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
„Az élet hosszú vagy rövid, mit számít, öröklét ha vár; lent búcsúzunk, de fent megint találkozunk, hol nincs halál." (Emily Brontë) Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték, szerették, hogy 2021. március 31-én HAVASSY ANNA örökre eltávozott közülünk. Felejthetetlen halottunktól 2021. április 16-án 11 órakor veszünk végső búcsút polgári szertartás szerint a Göcsej úti temetőben. Emléke szívünkben él tovább. Örökké velünk maradsz, őrizzük mosolyodat! A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VARGA GIZELLA életének 69. évében elhunyt. Temetése 2021. április 20-án, kedden 13 órakor lesz a nagykanizsai köztemetőben. Gyászmise aznap 7.30-kor a felső templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik.
„Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni, Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DRASKOVICS ISTVÁNNÉ szül. Marton Zsuzsanna életének 65. évében elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2021. április 15-én, csütörtökön 13 órakor lesz a becsvölgye-pajzsszegi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
„Küzdöttem értetek szívvel és erővel, de mint a büszke fák, végül ledőltem. Most szívemből kérem tőletek, szeressétek egymást, mert én már nem leszek..." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BŐDÖR GÉZA JÓZSEF hentes a Zalaszentlászlói Sportegyesület elnöke életének 65. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2021. április 16-án, pénteken, a 13.30-kor kezdődő gyászmise után lesz a zalaszentlászlói temetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
„Nem vársz minket ragyogó szemekkel, Nem örülsz már nekünk szerető szíveddel, Bennünk él egy arc, egy végtelen szeretet, Amit tőlünk soha senki el nem vehet." Soha el nem múló szeretettel emlékezünk GYUK GÉZÁNÉ halálának 2. évfordulójára. Szerető családja
Fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett feleség, a legdrágább édesanya SZIKSZAY GYÖRGYNÉ szül. Csalló Aranka nyug. középiskolai tanárnő elhunyt. Temetését szűk családi körben tartjuk. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Szikszay család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy HABI JÓZSEFNÉ szül. Büki Irén örök nyugalomra helyezése 2021. április 16-án, pénteken 14 órakor lesz a zalaegerszegi kertvárosi templomban. Gyászoló család
„Elhagytad a házat, amit úgy szerettél, Itt hagytál mindent, amiért küzdöttél. Elfogadni muszáj, megérteni nem, Hiányzol nagyon, nem pótol senki sem." Fájdalommal és végtelen szomorúsággal tudatom, hogy nagymamám CZIMMERMANN LAJOSNÉ szül. Tóth Irén 1934–2021 elhunyt. Temetése 2021. április 15-én, csütörtökön 15 órakor az eszteregnyei temetoben. Ezúton mondok köszönetet mindazoknak, akik gyászomban osztoznak. Unokája
„Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt idő arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. DOMITER JÓZSEFNÉ szül. Papp Mária életének 84. évében elhunyt. Temetése 2021. április 15-én, csütörtökön 9.45-kor lesz a zalaegerszegi Göcseji úti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
„Hogy egy Édesapa milyen drága kincs, Csak az tudja, akinek már nincs. Drága jó szívét áldd meg, Atyám, S köszönöm hogy ő lehetett az én drága Édesapám." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szerető édesapa, nagypapa SZABÓ FERENC életének 69. évében elhunyt. Temetése 2021. április 15-én, csütörtökön 14 óra 30 perckor lesz a pethőhenyei temetőben. Előtte 14 órakor gyászmise. Emléke szívünkben örökké él. A gyászoló család
„Ha emlegettek, köztetek leszek, de fáj, ha látom könnyetek. Ha rám gondoltok mosolyogjatok, mert én már Istennél vagyok." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy HORVÁTH ISTVÁNNÉ szül. Czigány Olga életének 87. évében örökre megpihent. Temetése 2021. április 16-án, pénteken 9.45-kor lesz a zalaegerszegi Göcseji úti temetőben. Gyászmise aznap 7.45-kor az olai templomban. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BOGDÁN ANTALNÉ szül. Király Mária szerető szíve életének 78. évében örökre megpihent. Temetése 2021. április 15-én, csütörtökön, Becsehelyen, a polai temetőben 11 órakor lesz. A gyászmisét előtte 10 óra 30 perckor a polai templomban tartjuk. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Szerető családja
„Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre." Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk, hogy KISS MIKLÓS életének 55. évében csendesen megpihent. Temetése 2021. április 16-án, pénteken, a 13 órakor kezdődő gyászmise után lesz a zalamerenyei temetőben. Személyes részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
„Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre." Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk, hogy KISS MIKLÓS életének 55. évében csendesen megpihent. Temetése 2021. április 16-án, pénteken, a 13 órakor kezdődő gyászmise után lesz a zalamerenyei temetőben. Személyes részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
„Szeretetben, fájdalomban szíve holttá sápadt, Édes Jézus adj nyugalmat drága jó anyánknak...!" Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy OLÁH SÁNDORNÉ szül. Tálos Eszter életének 84. évében elhunyt. Temetése 2021. április 15-én, csütörtökön 12 óra 30 perckor lesz az olai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. SZABÓ ISTVÁNNÉ szül. Horváth Rozália szerető anya, anyós és nagymama zalaegerszegi lakos életének 89. évében, hosszan tartó betegség után, március 23-án itt hagyott bennünket. Hamvasztás utáni temetése 2021. április 14-én, szerdán 11 órakor lesz a zalaegerszegi Göcseji úti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Gyászoló szerettei
„Elmentél, pedig sok dolgod lett volna még, Megtölteni szépséggel a családod életét. Elmentél, s veled együtt eltűnt a remény, De lelkünk egy darabja utadon elkísér. Veled vagyunk most is, Te pedig velünk vagy, Mert szeretetünk irántad oly végtelenül nagy." Soha el nem múló fájdalommal és szeretettel emlékezünk férjemre, édesapánkra, nagypapánkra, apósunkra NAGY IMRÉRE halálának 1. évfordulóján. Szerető felesége, lányai, unokái és vejei
„Fájó szívünk fel-fel zokog érted, Örökké szeretünk, nem feledünk Téged." Fájó szívvel emlékezünk KOVÁCSNÉ KOVÁCS MARGIT Gyöngyi halálának 2. évfordulóján. Szerető családja
klímaváltozás / 4 órája
Havazik a Bakonyban, 13 munkagéppel dolgozik a közútkezelő
nem semmi / 5 órája
Húha! Ágyban fekvő, szexi képet mutatott a magyar műsorvezető
Nem volt esély / 5 órája
Légiósai nélkül játszott a Kanizsa Sörgyár a női Extra Ligában
Benedek Bálint
Soproni lövész nyert / 5 órája
Zalaegerszeg Kupa: sortűzzel emlékeztek Igaly Diánára
Kerkai Attila
Veszélyforrás / 5 órája
Migránsok miatt robbant be újra a járvány Lampedusa szigetén
A helyzet nem javult / 5 órája
A ZTE KK-nak lesznek hiányzói szerdán, a Kaposvár ellen is
Kerkai Attila