Május 1.

2019.05.01. 14:51

MSZP-Párbeszéd: a szociális Európáért küzdünk

Az MSZP elnöke a munkavállalók ellenségének nevezte a kormányt pártja szerdai városligeti majálisán.

Tóth Bertalan, az MSZP-Párbeszéd közös európai parlamenti listájának vezetője kijelentette: Magyarország európai uniós csatlakozásának 15. évfordulóját beárnyékolja, hogy olyan kormánya van az országnak, amely saját céljára használja fel az európai uniós pénzeket.

Ma a magyar munkavállalók kétharmadának fizetése nem éri el az átlagkeresetet, több százezer család dolgozói szegénységben él – mondta.

Tóth Bertalan közölte, a kormány elvette a cafetériát a munkavállalóktól, felszámolta a kiskeresetűeknek segítséget nyújtó lakás-takarékpénztárakat.

Szerinte a munka törvénykönyvének „botrányos körülmények között” elfogadott módosításával, a „rabszolgatörvénnyel” azt üzenik a magyar munkásembereknek: ha többet akarnak keresni, akkor dolgozzanak többet.

Az MSZP-Párbeszéd szerint a munkavállalóknak a rendes munkaidőben kell többet keresniük, hiszen már ma is 12-16 órát dolgoznak, hogy meg tudjanak élni – tette hozzá.

A pártelnök közölte, európai szinten a szociális Európáért küzdenek, el akarják érni, hogy legyen egységes uniós minimálbér, minimális nyugdíj és családi pótlék.

Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, a baloldali pártok főpolgármester-jelöltje közölte: a május 26-i EP-választásnak óriási a tétje, Magyarországnak hitet kell tennie amellett, hogy Európához akar csatlakozni újra, mert ma egyre távolabb kerül tőle.

A zuglói polgármester szerint az EP-választásnak azért is óriási a tétje, mert az Európát feszítő gondokat csak akkor lehet megoldani, ha létrehozzák az emberek Európáját. Európa vagy szociális lesz, vagy nem lesz – hangoztatta.

Véleménye szerint a másik út az, hogy az „Orbánhoz hasonló bajkeverők” szétverik az európai egységet.

A politikus azt is nagyon fontosnak nevezte, hogy az EU-nak olyan új vezetése legyen, amely elkötelezett a klímaváltozás elleni küzdelemben. Sajnos ma számos nagyhatalmat olyan idióták igazgatnak, akik nem hiszik el, hogy létezik a klímaváltozás – jegyezte meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában