Ország-világ

2020.10.05. 17:35

Milliárdokat kaptak Iványiék az államtól

A baloldal eszköze lett a volt SZDSZ-es lelkész politizáló egyháza.

Amíg Iványi Gábor azt állítja, az Orbán Viktor vezette kormányok 2010 óta üldözik vallási közösségét, anyagilag ellehetetlenítik, a valóság az, hogy a lelkész által vezetett Oltalom Karitatív Egyesület csak az utóbbi nyolc évben két és fél milliárd forint többlettámogatást kapott az Emberi Erőforrások Minisztériumától – írja a Magyar Nemzet.

Az egyesület által fenntartott hajléktalanszállásokon a busás támogatások ellenére is áldatlan állapotok uralkodnak, kifizetetlen közüzemi számlák sorakoznak. A metodisták által szakadárnak tekintett Magyar Evangéliumi Testvérközösség jogfosztásáról szóló hírek ugyancsak alaptalanok, az egyházi nyilvántartásba vételi eljárás a Fővárosi Törvényszéknél folyamatban van.

Az Iványi Gábor vezette Oltalom Karitatív Egyesület hajléktalanokat ellátó intézményeinek komoly tartozásai vannak, van, ahol nemrég a gázt is kikapcsolták. Mindez a baloldali médiában úgy jelent meg: a kormány politikai okokból nem hajlandó pénzt adni a markáns baloldali nézeteket valló, szociálisan érzékeny lelkész vezette karitatív egyesületnek.

Ezzel szemben az egyesületet fenntartó Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) megkapta és megkapja az állami normatívát a közfeladatot ellátó intézményei után, ráadásul ezen túlmenően 2012 és 2020 között több mint két és fél milliárd forint többlettámogatást kapott az Emberi Erőforrások Minisztériumától.

Az egyetlen, amit a kormány visszavont, az a kiegészítő normatíva fele (95 millió forint). A normatíva másik felét (szintén 95 millió forint) a 2020/2021-es tanévre továbbra is megkapják.

Az is érthetetlen, ha a MET valóban nehéz anyagi helyzetben van, akkor az idei évben miért nem igényelte az szja egy százaléka felajánlásának lehetőségét, bár – épp a kormánypártok által megszavazott módosítások eredményeként – megtehette volna.

Emlékezetes: az országgyűlés 2018-ban fogadta el az új egyházi törvényt, a Jobbik az általános vitánál még támogatta a javaslatot, aztán vélhetően Gyurcsány Ferenc hatására nem szavazta meg. Az új törvény lehetőséget biztosított minden vallási közösségnek az egyszázalékos szja-felajánlások gyűjtésére. Iványi nyilatkozataiból mégis az következik, hogy vagy nem olvasta a törvényt, vagy nem érti, vagy szándékosan félremagyarázza azt.

Kérdés, hogy a magas állami támogatás mellett miért vannak súlyos anyagi gondjai az egyesületnek. Vannak arra utaló jelek, hogy

Iványi kezei közül kifolyik a pénz.

A sajtóban megjelent információk szerint Iványiék közüzemi tartozásának mértéke országosan mintegy százmillió forint, a Dankó utcai intézményeknél további harmincmillió forint. Arra már kevesen emlékeznek, hogy a lelkésznek már az SZDSZ-es Demszky Gábor alatt is voltak érdekes ügyei. Akkor Iványi az általa vezetett Fővárosi Szociális Központ és Intézményei pénzügyi-szervezeti szabálytalanságaiért a főpolgármestertől csupán egy megrovásban részesült „nevelő célzattal”.

A kormány támadásának mítosza

Iványiék narratívája, amellyel a szociális és oktatási intézményeik anyagi nehézségeit, tartozásait magyaráznák, ismert: 2010 után az új hatalom nekitámadt a MET-nek, megfosztotta egyházi státusától és az azzal járó állami támogatásoktól. Az állítólagos üldöztetés oka pedig az, hogy nem hajlandók a hatalom szekerét tolni.

„Megalakulásunk óta működő egyház vagyunk. Ha a kormány olyan alkotmánysértő törvényt fogad el, amely ezt a szerzett jogot elveszi, akkor ez erőszakos, nem törvényes cselekedet” – nyilatkozta a lelkész annak idején a Heti Válasznak.

Tény, a 2011-es egyházügyi törvény hatályba lépése óta a Magyar Evangéliumi Testvérközösség nem tartozik a Magyarországon bejegyzett egyházak közé. Mindez azonban nem sérti a vallásszabadságot, hiszen hitéleti tevékenységet civil szervezet is végezhet.

Ugyanez igaz az oktatási és szociális intézmények üzemeltetésére, melynek támogatására a MET-hez hasonló státusú szervezetek is megállapodást köthetnek a kormánnyal.

Az új egyházügyi törvény egyébként nem véletlenül született meg, hiszen Magyarországon 2010-re körülbelül kétszáz bejegyzett egyház volt, amelyek egy jelentős része csak az ezzel járó állami támogatásokra hajtott, hitéleti tevékenységet nem végzett, élő gyülekezetei, közösségei nem voltak.

Összehasonlításként Dániában például száztizenhat, Ausztriában tizennégy, Belgiumban pedig mindössze hat egyházat ismertek el 2010-ben.

Iványiék felekezeti hovatartozása is igen gyenge lábakon áll. A Heti Válaszban az Országgyűlés vallásügyi bizottságának akkori elnöke, Lukács Tamás névbitorlással illette a gyülekezetet, mondván, a testvérközösség nem tagja a Metodista Világszövetségnek, így Iványi jogtalanul használja a metodista jelzőt. Kétségtelen: a gyülekezetet 1981-ben a hazai metodista felekezetből kizárt lelkészek alapították, így az szakadár – írta a hetilap.

Az pedig kifejezetten a MET hitéletének lazaságát jelzi, hogy honlapjuk szerint az egyház „nyitott a keresztség formáját vagy az istentiszteleti szokásokat illetően”, főiskolájuk a hallgatóitól „nem vár el vallási vagy hitbeli igazodást”, a teológus-lelkész szakot pedig – Majsai Tamás kiugrott református lelkész személyében – egy „idegenlégiós” vezeti.

Az sem mellékes, hogy a Magyar Nemzet információi szerint a MET egyházi nyilvántartásba vételi eljárása a Fővárosi Törvényszéknél folyamatban van, Iványi ennek ellenére gyakran beszél úgy, mintha ez egy lezárt ügy lenne.

A baloldal kedvenc egyháza

Régi közhely, hogy a baloldal nem szereti, ha az egyházak beleszólnak a közügyekbe vagy a napi politikába, az állami pénzektől pedig legyenek elzárva (még ha fontos oktatási, és szociális közfeladatokat végeznek is el). „Tartsák el a hívek” – hangzik el gyakran a balos jelszó.

Iványiék példája mégis azt mutatja: a baloldal nemhogy nem szereti a politizáló egyházakat, de kifejezetten elvárná, hogy minden felekezet a balliberálisok kedve szerint vegyen részt a napi pártpolitikában. Iványi ugyanis nagyon jól megérteti magát a baloldali pártokkal, Gyurcsányékkal pedig kifejezetten erős szövetséget ápol. Olyannyira, hogy nemrég a DK elnöke parlamenti felszólalásában kérte számon a kormányon a MET anyagi nehézségeit.

Karácsony Gergely főpolgármester pedig, aki gyakran arról posztol a Facebook-oldalán, hogy a kormány miatt nincs elég pénze a fővárosi önkormányzatnak, a minap könnyedén adott a MET-nek ötmillió forintot a budapesti költségvetésből.

Nagy ugrás ez ahhoz képest, hogy Gyurcsány Ferenc még pár évvel ezelőtt is amellett érvelt, hogy el kell venni az egyházi iskolák általuk vélt, gyakorlatban nem létező többlettámogatását, vagy amikor arról beszélt, hogy egyházak vezetőinek, aktivistáinak megtiltaná, hogy megszólaljanak közéleti kérdésekben.

A valaha SZDSZ-es parlamenti képviselő Iványi gyülekezete – úgy tűnik – kivételt képez.

A lelkész évek óta mást sem tesz, mint állásfoglalásaival támadja a kormányt, tüntetéseken szólal fel – mindig a baloldali narratívának megfelelően. Iványi elérte, hogy a The New York Times cikket közöljön a MET „üldöztetéséről”, pár éve kezdeményezte, hogy Soros György Nobel-békedíjat kapjon, újabban pedig a Színház- és Filmművészeti Egyetem ügyében ad ki keményen kormányellenes közleményeket és mond dörgedelmes beszédeket.

Áldatlan állapotok

Az Iványi Gábor vezette Oltalom Karitatív Egyesület által fenntartott józsefvárosi, Dankó utcai nappali melegedőben és éjjeli menedékhelyen az úgynevezett fűtött utcában áldatlan állapotok uralkodnak. A Magyar Nemzet információi szerint a kemény fagyok beálltáig a hajléktalanok kényelmesebbnek érzik az utcát, mint a szállót. Egy korábban ott dolgozó szociális munkás beszélt a hajléktalanszállón uralkodó, emberhez nem méltó állapotokról.

Sokan csak bejelentkeznek, majd néhány nap múlva eltűnnek. Vannak, akik csak zuhanyozni járnak be a szállóra – mondta el egy névtelenséget kérő korábbi dolgozó.

A Magyar Nemzet azon kérdésére, hogy miért nem veszik igénybe a rászorulók az Oltalom Karitatív Egyesület vendégszeretetét, meglepően nem az alkoholfogyasztás tiltása volt az elsődleges ok.

Rengeteg az ágyi poloska. Elfordult, hogy az újként érkezett huszonhárom éves hajléktalan sírva rohant a szociális munkásokhoz az éjszaka közepén, hogy a testét teljes összecsípték az ágyi poloskák – emlékezett vissza az informátor, aki hozzátette: az egyesület dolgozói sokszor lekezelően viselkednek a kliensekkel, ha panaszkodni mernek az ellátás színvonalára.

Számos visszatetsző dolog van. A bogarak mellett galambok repkednek az ágyak felett és oda is piszkítanak. Fertőtlenítés jó esetben csak hetente történik, a helyben főzött ételt csak nagy jóindulattal lehet emberi fogyasztásra szánt ételhez hasonlítani.

Beazonosíthatatlan leveseket és ragukat készítenek a hajléktalanoknak – magyarázta az egykori dolgozó.

A szociális munkás arról is beszámolt, hogy keveseknek adatik meg, hogy saját ágyuk legyen. A többségnek minden este más ágyon kell aludni, így higiéniás szabályok nehezen tarthatók be, és sokszor azonos a munkába járó hajléktalan és az utcán maga alá csináló fedél nélküli ágya. Így könnyen ütheti fel a fejét a fertőző betegség a gyakori fertőtlenítés hiánya miatt.

Az Informátor arról is beszámolt, hogy napi szinten érkeznek adományok a hajléktalanszállóra.

Ruhaneműk, édességek, élelmiszerek és készpénz is érkezik adományként. Minden készpénzadománynál megkérdeztük az adakozótól, hogy kér-e adománylevelet. Amennyiben nem kér, annak nincs nyoma a rendszerben, ahogy annak sem, hogy az átvett ruhaneműknek mi lesz a sorsuk – sorolta az egyesületnél tapasztaltakat az egykori dolgozó.

A Magyar Nemzet szerette volna megkérdezni Pikó Andrást, Józsefváros polgármesterét az őt a kampányában nyíltan támogató Iványi Gábor hajléktalanszállója és az önkormányzat kapcsolatáról, de az átláthatóságot ígérő városvezető nem adott választ a kérdésekre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában