Afgán konfliktus

2021.08.24. 22:51

Merkel: a migráció „nem akut téma”

A tálib fordulat miatt az Afganisztánból a szomszédos országokba irányuló migráció „pillanatnyilag nem akut téma” – jelentette ki Angela Merkel német kancellár kedden Berlinben a hét vezető ipari hatalmat összefogó G7 csoporthoz tartozó országok vezetőinek tanácskozása után.

A kancellár tájékoztatóján kiemelte, hogy Németország szükség esetén készen áll az együttműködésre a menekültek ellátásában az Afganisztánnal szomszédos országokkal, akár Iránnal is.

Elmondta, hogy Németország felfüggesztette az afganisztáni fejlesztési programokat, azonban az ENSZ úgy döntött, hogy munkatársainak egy részével és a helyi segítőkkel folytatják a munkát.

Ezért most az ENSZ szervezeteit, köztük a menekültügyi főbiztosságot (UNHCR) kell támogatni, és mindenekelőtt gondoskodni kell arról, hogy a kabuli repülőtér a katonai mentőműveletek befejezése után működhessen polgári repülőtérként, különben nem tudják bejuttatni az országba a segélyszállítmányokat, például a gyógyszereket – mondta Angela Merkel.

Elmondta, hogy „nagyon intenzív” tárgyalásokat folytatnak erről. Rámutatott, hogy a kabuli az egyetlen nemzetközi repülőtér Afganisztánban.

Ismertette: Németország 100 millió euró azonnali támogatással járul hozzá a humanitárius segítségnyújtáshoz, és további 500 millió eurót is elkülönít erre a célra.

Angela Merkel közölte, hogy Joe Biden amerikai elnök a G7-csúcson nem jelölt meg új időpontot a katonai műveletek lezárására az ismert dátumon, azaz augusztus 31-én kívül. Ezzel összefüggésben hangsúlyozta, hogy Németország az Egyesült Államok nélkül nem tudja folytatni állampolgárai, az afgán segítők és családjuk evakuálását.

A német kormány augusztus közepén indított katonai műveletet a Kabulban rekedt németek, valamint a hadsereg (Bundeswehr), a segélyszervezetek és más német szervezetek afgán munkatársai és családjuk evakuálására. Tízezer embert akarnak kijuttatni az országból. A művelet központja a kabuli reptér, ahonnan Taskentbe menekítik őket a Bundeswehr egységei. Onnan charterjáratokkal szállítják tovább az embereket Németországba.

A legutóbbi, kedden nap közben készített összesítés szerint 3800 embert juttattak el az üzbegisztáni fővárosba. A német állampolgárok többségét sikerült kimenekíteni, így már az afgán segítőkre összpontosítanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában