folyik a nyomozás

2018.11.20. 09:31

Megkéseltek egy rendőrt Brüsszelben

Megkéseltek egy rendőrt kedd reggel Brüsszel központjában, egyes források szerint iszlamista terrortámadás történt, a hatóságok azonban még vizsgálják a lehetséges okokat.

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Julien Warnand

Az MTI tájékoztatása szerint egy férfi kedden reggel 6 óra előtt késsel támadt egy rendőrre a város főtere, a Grand Place közelében. A tettest a rendőr társa meglőtte.

A két sebesültet kórházba szállították, egyikük sincs súlyos állapotban.

A Derniere Heure című helyi napilap névtelen forrásokra hivatkozva arról írt, hogy a feltételezett merénylő

azt kiáltotta, hogy „Allah akbar!” (Allah hatalmas),

ezt azonban hivatalos személyek egyelőre nem erősítették meg.

„Túl korai még megmondani, hogy mi lehetett a támadó indítéka, folyik a nyomozás” – mondta a rendőrség szóvivője.

A gyanúsított fegyvercsempészet miatt már korábban is a hatóságok látókörébe került, szélsőséges iszlamistaként azonban nem volt ismert

- közölte a Le Soir című újság.

Koen Geens belga igazságügyi miniszter hangsúlyozta, hogy mindent meg fognak tenni a történtek pontos felderítése érdekében.

Kollégája, Jan Jambon belügyminiszter pedig kijelentette:

a támadás „gyáva akció volt a rendőreink ellen”.

A brüsszeli rendőrség különleges óvatosságra intette az állomány tagjait.

A belgiumi terrorfenyegetettség szintjét januárban hármasról kettesre csökkentették a négyes fokozatú skálán, közel két évvel a brüsszeli robbantásos merényletek után.

Borítókép: Őrködő rendőr a tetthelyen, egy rendőrőrs előtt, Brüsszel belvárosában 2018. november 20-án, miután egy támadó késsel megsebesített egy rendőrt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában