Ország-világ

2020.06.21. 17:45

Megint a feszültséget szítja a pedagógus szakszervezet

Nem először folytat alig leplezett politikai indíttatású kampányt a magyar oktatásügy, a kormány és annak különböző intézményei ellen a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) – így reagált a Klebelsberg Központ (KK) az érdekképviselet újabb akciójára.

Az oktatási intézkedések ellen rendszeresen tiltakozó PDSZ most éppen a pécsi tankerületi központ igazgatóját szerette volna kirúgatni, mert nyíltan elhatárolódott az érettségit bojkottáló tanároktól – értesült a Magyar Nemzet.

Emlékezetes, a PDSZ áprilisban nyíltan arra szólította fel a pedagógusokat, hogy a koronavírus-járvány miatt ne vegyenek részt az idei vizsgák lebonyolításában. Páva Péter, a pécsi tankerület vezetője nemtetszésének hangot adva a hírek szerint a „vörös brigádok” kifejezést használta a tiltakozókra, amin a szakszervezet a jelek szerint igencsak felháborodott. Pedig korábban már Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár is rápirított a PDSZ-re, mondván, még a kormányt örökösen támadó ellenzéki pártok sem mertek előállni elő ilyen kártékony ötlettel, mint az érettségi ellehetetlenítése.

A Klebelsberg Központ (KK) szerint

a pécsi ügy is azt mutatja, hogy a PDSZ szándékosan félrevezet, vagy nincsenek megfelelő ismeretei a köznevelési rendszer működéséről, a jogszabályban foglalt feladatkörökről.

A pécsi igazgatót „feljelentő” levelében egyébként a szervezet nemcsak Páva Péter korábbi állásfoglalását kritizálta, hanem felsorolt néhány munkaügyi pert is, amelyben a bíróság kártérítés kifizetésére kötelezte a tankerületet. „Mindezt az igazgató súlyos hibájának tünteti fel a szakszervezet, miközben bármelyik nagy munkáltató működésében előfordul, hogy egy-egy munkavállalója peres útra terel egy jogvitát, melynek végén a bíróság neki ad igazat. A légből kapott, gyakran valótlan sajtóhírekre alapozott támadások természetesen nem befolyásolják a minisztérium és az állami intézményfenntartó döntéseit, Páva Péter munkáját is a teljesítménye és az eredményei alapján ítéljük meg” – írta közleményében a KK, hozzátéve: a PDSZ vezetőinek pártpolitikai célok kiszolgálása helyett valódi, szakmai alapon nyugvó érdekképviseleti tevékenységet kellene folytatniuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában