egyiptomi állampolgárok

2017.10.07. 19:07

Meggyilkolt keresztények holttestére bukkantak Líbiában

Az Iszlám Állam dzsihadistái által 2015-ben kivégzett kopt keresztények holttestére bukkantak a szélsőségesek egykori fellegvárának számító Szirt közelében.

Húsz egyiptomi és egy sötét bőrű férfi holttestére találtak rá egy tömegsírban péntek reggel a Szirt visszavételekor elfogott dzsihadisták vallomásai alapján – írta közleményében az egységkormány szervezett bűnözés elleni harccal megbízott szerve – jelentette be szombaton a líbiai belügyminisztérium.

A férfiakat megcsonkították, fejüket levágták. A tetemeket Miszrátába szállították át, ahol igazságügyi orvosszakértők elvégzik az ilyenkor szükséges vizsgálatokat rajtuk.

Az Iszlám Állam 2015. február 15-én nyilvánosságra hozott egy felvételt, amelyen 21 kopt keresztény férfi lefejezése látható. A többségében egyiptomi állampolgárokból álló csoportot 2015 januárjában ejtették túszul Líbia nyugati részén. A kivégzés után Líbiában dolgozó egyiptomi állampolgárok tízezrei hagyták el az országot.

A Földközi-tenger partján, Tripolitól 450 kilométerre keletre fekvő Szirtet 2015-ben foglalták el a szélsőségesek. A város 2016 decemberében került az egységkormány kezére miszrátai milíciák segítségével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában