Ország-világ

2019.07.12. 15:05

Megérkezett az első vízszállító vonat India vízhiány sújtotta térségébe

Az 50 vagonból álló szerelvénnyel pénteken 2,5 millió liter víz érkezett a délkelet-indiai Csennai városába.

Megérkezett az első vízszállító vonat a délkelet-indiai Csennai városába pénteken, enyhítve ezzel a hónapok óta tartó súlyos vízhiányt.

Egy vasúti tisztviselő tájékoztatása szerint az 50 vagonból álló szerelvénnyel pénteken 2,5 millió liter víz érkezett a városba, a várakozások szerint naponta több vízszállító vonat is fog érkezni, attól függően, hogy van-e szabad vágány számukra.

A szerelvénynek nagyjából öt órába telt, mire 217 kilométer távolságból megérkezett a mintegy 5 milliós iparvárosba. A víz India egyik legnagyobb víztározójából, a szintén Tamilnádu államban lévő Mettur-gáttól érkezik.

A Csennai vízellátását biztosító víztározók idén nyáron kiszáradtak, ezért a város vízkészletei rohamosan fogyatkozni kezdtek. A városban tartálykocsikkal osztanak vizet a lakosság számára, az így rendelkezésre álló készletek azonban meglehetősen korlátozottak.

A vízhiány miatt több iskola is arra kényszerült, hogy átmenetileg szüneteltesse a tanítást, több vállalat pedig arra kérte dolgozóit, hogy otthonról végezzék munkájukat. A hotelekben szigorúan adagolják a vendégeknek az általuk felhasználható vízmennyiséget. A város sok ezren kényszerülnek arra, hogy hosszú órákon át sorba állva várják a tartálykocsi érkezését.

Az NDTV indiai hírcsatorna beszámolója szerint Tamilnádu állam vezetése arra törekszik, hogy naponta legalább 525 millió liter vizet tudjanak biztosítani a lakosoknak.

Csennai a délkelet-indiai Tamilnádu állam fővárosa, emellett India hatodik legnagyobb városa. Egy indiai kormányzati jelentés szerint Csennai egyike annak a 21 indiai városnak, amely 2021-ra kifogyhat a vízből.

A jelenlegi vízhiány oka feltehetően a kevés csapadék, a szokásosnál később érkező monszunesőzés, emiatt több tározótó is kiszáradt, melyek a város vízellátását biztosították. Az indiai meteorológiai intézet júniusi adatai szerint az idei monszun kései érkezése miatt India-szerte 43 százalékkal kevesebb csapadék esett a szokásosnál.

Egy 2018-ban közzétett kormányzati jelentés szerint az indiaiak az eddigi legsúlyosabb vízválságot élik át. Mintegy 600 millió ember szenved a jelentős vagy rendkívül nagy vízhiánytól. Indiában évente mintegy 200 ezer ember hal meg a vízellátás elégtelensége miatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában