Járvány

2020.06.02. 15:02

Még mindig pártpolitikai szemellenzőt visel az ellenzék (videó)

Az ellenzéki pártok képviselői képtelenek elfogadni azt a tényt, hogy a kormány időben lépett.

„Itt egyvalakinek kell bocsánatot kérnie, az pedig Orbán Viktor” – foglalta össze mondandóját keddi napirend előtti felszólalásában Szabó Tímea (Párbeszéd). A képviselőnő arra reagálva állította ezt, hogy a kormánypártok korábban bocsánatkérésre szólították fel az ellenzéket, amiért a járvány elleni védekezéshez nélkülözhetetlen intézkedéseket támadták és hazugságokat terjesztettek a hazai és nemzetközi médiában – tudósít a parlamenti ülésről a Magyar Nemzet. Szabó szerint a kormánynak többek között bocsánatot kellene kérnie a veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényjavaslatok miatt, mivel az szerinte nem korlátozza a kormány rendkívüli jogrend idején tapasztalt hatalmát. Szabó a „rabszolgatörvény” kiterjesztéseként értékelt egyes törvényjavaslatokat. „Adtak 700 milliárdot a titkosított Budapest-Belgrád vasútvonalra, lebetonozzák a városligetet, keresztesháborút hirdettek az önkormányzatok ellen” – mondta Szabó.

Válaszában Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára kiemelte, hogy

május negyedike óta csökken a fertőzöttek száma, amelyért köszönet illeti a szakembereket, és ez az adat jelzi azt is: a kormány időben lépett.

Az államtitkár szerint a fertőzés még nem tűnt el, a gazdasági intézkedéseket fenn kell tartani.

„A kormány munkahelyeket szeretne teremteni, miközben önök a segélyezési rendszert támogatják”

– összegezte Dömötör. Az államtitkár feltette a kérdést, hogy miért támadták a kabinet minden egyes intézkedését az ellenzékiek, amelyre szerinte az a válasz:

nem tudják levenni a pártpolitikai szemellenzőt.

Felidézte: lejáratóvideók jelentek meg Müller Cecília országos tisztifőorvosról és azért kritizálták a kormányt, mert segítséget nyújtott a határon túli magyaroknak.

„A felelősség elől úgy menekültek a budapesti városházán, mint egyszeri szocialista képviselő az italboltba”

– összegezte Dömötör, hogy Karácsony folyamatosan menekült a felelősség elől, és egyben felidézte Gurmai Zita MSZP-s képviselő menekülését egy riporter elől.

Tóth Bertalan az MSZP elnöke arról beszélt, hogy nemcsak határokkal, hanem tudatos megosztó politikával is el lehet választani a magyarokat egymástól, ahogy azt a kormány 10 éve teszi.

„A kabinet gyűlöletpolitikájának következménye, hogy sokadszorra meggyalázták a roma holokauszt emlékművét” – vélekedett a szocialista politikus, aki arról is beszélt, hogy ma rasszista tüntetések lehetségesek a fővárosban, amit a rendőrség nem oszlat fel. Az MSZP tiltakozik a rasszista megnyilvánulásokkal szemben és kifogásolja a kormány ezt támogató és szító politikáját. Tóth Bertalan szerint a gazdaságban és a társadalomban is tapasztalható a kormány megosztó politikája. A Fidesz a saját elitjét hozza helyzetbe, a többségnek viszont elengedi a kezét. Hárommillióan élnek létminimum alatt, és több mint 500 ezer gyerek éhezik az országban – mondta a szocialista képviselő, és arra szólította fel a kormányt, fejezze be megosztó politikáját.

Tóth Bertalan szerint újjá kell építeni Magyarországot mert ezzel lehet valódi nemzeti összetartozást teremteni. „Amíg propaganda minisztérium van és egészségügyi minisztérium nincs, addig azonban erre nincs esély” – fogalmazott a szocialisták elnöke. A jövőben több pénzt kell fordítani az oktatásra, és korszerű tudást kell adni – mondta Tóth Bertalan, és hangsúlyozta újjáépített egészségügyi rendszerre és szociális hálóra van szükség Magyarországon.

Válaszában Rétvári Bence államtitkár emlékeztette Tóth Bertalant, hogy az MSZP kormányzásához a viperaázás és a gumilövedékek köthetők. Az államtitkár szerint korábban a megbékélés nem volt fontos a szocialisták számára. Rétvári Bence szerint az MSZP számára sosem volt fontos a nemzeti összetartozás.

A szocialisták 10 éve a Jobbikot nácizták, akikkel most együtt indulnak a választáson, és Tóth Bertalan maga szorgalmazta a közös ellenzéki indulást a Kossuth téren

– mondta Rétvári Bence.

Az államtitkár szerint a rendszerváltás óta vannak megélhetési aggódok akik rasszizmussal riogatnak az MSZP soraiból. Félévente hirdettek a szocialisták újratervezési programot, de sosem jártak sikerrel és válságba vezették az országot, amikor kormányoztak – emlékeztetett Rétvári Bence, és hangsúlyozta, hogy annak idején félmillióval emelkedett a válság alatt a munkanélküliek száma, és a családtámogatásokat pedig megszüntették a szocialisták.

Schmuck Erzsébet (LMP) arról beszélt: a veszélyhelyzet bebizonyította, hogy Magyarországon új gazdaságpolitikára van szükség, mivel az elmúlt hónapokban „bedőlt” az autóipar, a turizmus, és több tízezren vesztették el az állásukat. Szerinte ugyanakkor a kormánynak nincs elképzelése a szükséges irányváltásról, erre utal a közmunka tervezett kiszélesítése és a honvédségi toborzás. Schmuck a megújuló energiára alapozná a munkahelyteremtést, az erről szóló nemzeti konzultáció költségeit pedig az embereknek adná.

Schanda Tamás válaszában közölte:

a koronavírus megjelenése előtt soha nem látott magas szinten állt a foglalkoztatás, míg a munkanélküliség soha nem látott szinten alacsony volt.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára hangsúlyozta: míg a baloldali döntéshozók korábban válságba és csődbe vitték az országot, a polgári kormány az utóbbi tíz évben megmutatta hogyan lehet gazdasági növekedést elérni és munkahelyeket teremteni. – Az elmúlt tíz év bebizonyította, hogy nem a segély, hanem a munka alapú gazdaság a siker receptje, a kormány ezt folytatja a gazdaságvédelmi akciótervben, amelyben a GDP 20 százalékát csoportosította át – hangsúlyozta Schanda Tamás.

Baloldali paktumban a Jobbik

Jakab Péter (Jobbik) azon méltatlankodott, hogy maszkok helyett a napokban nemzeti konzultációt ad postára a kormány. A képviselő elmondta, hogy szeretné, ha az elkülönített 2000 milliárd forintból jutna a kis- és középvállalkozásoknak is, „nemcsak a haveroknak”, és, hogy a „kormánypropagandára” szánt „100 milliárdból” is fordíthatnának bérlakásépítésre. „Fantasztikus lesz a jövő év…önöknek, a többieknek pedig ha önök megbuknak” – zárta napirend előtti felszólalását a képviselő.

Válaszában Dömötör Csaba rávilágított, hogy nem érti a Jobbik kifogását a nemzeti konzultációval kapcsolatban, mert korábban is indított ilyet „valódi nemzeti konzultáció” néven. „Abban is csatlakoznak a baloldali pártokhoz, hogy letagadják az ország teljesítményét” – mondta Dömötör, aki szerint az elmúlt években létrejött 800 ezer új munkahely, az átlagkereset a duplájára emelkedett, a szegénység kockázatának kitettek száma 1,3 millióval csökkent, 63 százalékkal csökkent a regisztrált bűncselekmények száma, és több mint tízezer munkáltató és több mint százezer munkavállaló vette igénybe a bértámogatást.

„A Jobbik ezekben a hetekben elvágja korábbi gyökerét és bejelentkezik a baloldali paktum újabb résztvevőjeként”

– emlékeztetett a párt válságára Dömötör. Felidézte: Varga-Damm Andrea azt mondta a párt vezetéséről: Thürmer Gyula zavarban lehet, mert az ő területét akarja a Jobbik. Az államtitkár felhívta a figyelmet, hogy a jobbikos képviselők laptopjainak hátulján a trianoni döntésre emlékeztető matricák vannak és azt javasolta, hogy inkább vásároljanak maguknak Gyurcsány Ferenc webshopjából, ha már a határon túliaknak juttatott segítség tényét kritizálták.

Halász János a Fidesz képviselője szerint az összefogásnak az időben meghozott döntéseknek és a kiváló szakembereknek köszönhető, hogy nem voltak tömeges megbetegedések hazánkban. Most a járványnak egy csendesebb szakasza várható – vélekedett a képviselő, így most az emberek elmondhatják a véleményüket. Ezért is hirdetett Nemzeti Konzultációt a miniszterelnök – mondta a Fidesz politikusa. Halász János szerint fontos kérdés, hogyan vélekednek az emberek a második Soros-tervről, az örökkötvényekről valamint a gazdaság újraindításáról, ezért arra kérjük az embereket, hogy töltsék ki és küldjék vissza a konzultációs íveket – fogalmazott a fideszes képviselő, és emlékeztetett: az ellenzék az eddigi összes Nemzeti Konzultációt támadta. Ugyanez az ellenzék támadta a védekezésben résztvevő szakembereket, és akadályozta a sikeres fellépést a járvány ellen. Halász János szerint a Nemzeti Konzultáció segít a döntéseket az emberek elképzeléseihez igazítani. „Minden magyar ember véleménye számít” – húzta alá Halász János.

Szijjártó Péter válaszában kifejtette,

az ellenzék a járvány elleni sikeres védekezés lépéseit támadta, most pedig a gazdaságvédelmi intézkedésekkel is ezt teszi.

„Jobb lenne ha a vállalatok csődbe mennének és leépítenék a dolgozókat?” – tette fel a kérdést a miniszter, aki aki szerint egyes nemzetközi erők most is ezt akarják, köztük azok, akik örökkötvényt bocsátanának ki. Szijjártó Péter szerint ezért van szükség széles nemzeti összefogás kiépítésére és a Nemzeti Konzultáció megtartására.

Szászfalvi László (KDNP) Magyarország ezer éves történelmének legfájdalmasabb fejezeteként jellemezte a Trianoni békediktátumot. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy határon túl rekedt magyarság azóta is megőrizte identitását, anyanyelvét, kultúráját, egyházait. Szerinte ezért

nem csak gyászolni kell a száz éves évfordulón, hanem örülni is annak, hogy a megmaradtunk a Kárpát-medencében.

Szászfalvi László hangsúlyozta, hogy 2010-ben nemzetpolitikai paradigmaváltást hajtott végre a kormány, amely többek között az Alaptörvényben mondta ki a magyarság megőrzését, elfogadta a kettős állampolgárságáról szóló törvényt és gazdaságfejlesztési programokat indított a határon túli magyarok számára.

Szijjártó Péter válaszában azt mondta: egy olyan nemzet vagyunk, amelynek határai nem esnek egybe az ország határaival, ennek ellenére egyre erősebbé váltunk és képesek voltunk a függetlenségünket megőrizni. „Az elmúlt tíz évben ez a nemzet megerősödött, hangja hallatszik Európában és a világban is” – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter. Hangsúlyozta, hogy „a minden magyar felelős minden magyarért” alapon

a kormány a magyar nemzet minden tagját egyenlőként kezeli, éljen határon innen, vagy határon túl.

Utóbbiak érdekében pedig a lehető legjobb kapcsolatra törekszünk a szomszédos országokkal, ennek alapja a kölcsönös tisztelet és a közös sikerek. Szijjártó hangsúlyozta: tisztelnünk kell egymás érzelmeit, ezért a szomszédos országoknak el kell fogadniuk, hogy Trianont történelmünk egyik legszomorúbb pillanatának tekintjük.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában