Ország-világ

2021.11.24. 14:52

Márki-Zay a zsidó származású választóknak: szavazzanak jobbikos jelöltekre!

A baloldal miniszterelnök-jelöltje ismét rögzítette, hogy bevezetné a melegházasság intézményét.

Márki-Zay Péter jó szívvel ajánlja a zsidó származású választóknak is, hogy a párt korábbi kijelentései ellenére szavazzanak a jobbikos jelöltekre – írja az Index cikke nyomán a Magyar Nemzet.

A portál beszámolója szerint a baloldal miniszterelnök-jelöltje a BBC-nek azzal indokolta felhívását, hogy ha nem szabadulnak meg a korrupciótól és a megfélemlítéstől azokban a szektorokban, ahol a Fidesznek a választások esetleges elvesztése után is megmarad a hatalma, akkor a mostani kormánypárt továbbra is lopni fog. A politikus azt is közölte, hogy az ország csatlakozni fog az Európai Ügyészséghez, amennyiben a baloldal nyer jövőre.

Márki-Zay saját magára föderalistaként hivatkozott, és közölte: szorosabb európai uniós összefogást szeretne, beleértve egy „európai FBI” létrehozását is.

A baloldal jelöltje megismételte azt a korábbi kijelentését is, hogy mindenképpen támogatja az azonos neműek házasságát.

Ez nincs ellentétben hitével, ugyanis a polgári házasság szerinte csak egy polgári jogi aktus.

A bevándorlás kérdésében most is arról beszélt, hogy Orbán Viktor tettei és kijelentései ellentmondanak egymásnak.

A korábban még migránsbűnözőket emlegető Márki-Zay most a brit közmédiának nyilatkozva a vendégmunkásokat kezdte el támadni.

Szerinte ugyanis a magyar miniszterelnök rengeteg vendégmunkásnak ad letelepedési engedélyt, mert ez az ő és az általa támogatott német autógyárak érdeke.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában