Ország-világ

2020.10.07. 16:10

Már gyártják Magyarországon a koronavírus elleni gyógyszert

Az eddig legyártott gyógyszerek körülbelül háromezer kórházi beteg kezelését teszik lehetővé.

Debrecen, 2018. március 29. Laboratóriumi munkatársak a Richter Gedeon Nyrt. új debreceni molekuláris biológiai laboratóriumában az avatás napján, 2018. március 29-én. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

Már gőzerővel gyártják Magyarországon a koronavírus elleni egyik leghatékonyabb gyógyszert – erősítette meg a Richter gyógyszercég az Index értesüléseit. Mint írják, a Richter öt hónapnyi megfeszített munka eredményeként sikeresen megoldotta a súlyos stádiumban lévő Covid-betegek kezelésére jelenleg leghatékonyabbnak bizonyuló remdesivir hatóanyag szintézisét, melyet sikeresen le is gyártott – írja a Magyar Nemzet.

Erről Beke Zsuzsa, a gyógyszergyár kommunikációs és kormányzati kapcsolatokért felelős igazgatója beszélt a portálnak. A remdesivir hatóanyag az eddigi legígéretesebb a koronavírus kezelésében, az eddig legyártott gyógyszerek körülbelül háromezer kórházi beteg kezelését teszik lehetővé.

A remdesivir az első olyan szer, amely klinikailag igazoltan gyorsítja a betegek gyógyulását és trendszerűen csökkenti a halálozási rátát

– hangsúlyozta a portálnak Beke Zsuzsa.

Elmondta azt is, hogy

a szeptemberben már minőség-ellenőrzési vizsgálaton is átesett, és így felszabadított, injekció formában kiszerelt hatóanyag körülbelül 260 kórházi beteg kezelését teszi lehetővé.

Hozzátette: ezek már rendelkezésre állnak, beadhatók a betegeknek.

A gyógyszergyár a kormánytól kapta a megbízást márciusban és a fejlesztést is a kormányzat finanszírozza. A Richter a legyártott gyógyszereket átadja, azok kereskedelmi forgalomba nem kerülnek, így a gyógyszergyárnak ebből árbevétele nem keletkezik – hangsúlyozta az igazgató.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában