segítség a családoknak

2019.10.07. 16:00

Már csaknem félmillió ember otthonteremtését segítette a csok

Augusztus végéig 114 ezer család igényelte a csokot, ami az átlagos gyerekszámmal kalkulálva csaknem félmillió magyar embert jelent.

A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár hétfőn sajtótájékoztatón elmondta: a támogatási összeg eléri a 340 milliárd forintot, ennyivel kevesebbet kellett költeniük ezeknek a családoknak összesen az otthonteremtésre. Közölte:

a 2015. július 1-jén bevezetett csok támogatottjainak mintegy fele kétgyermekes, 37 százaléka pedig háromgyermekes, és eddig a csokhoz kapcsolódóan 55 ezer gyermek megszületését vállalták előre a szülők vagy leendő szülők.

Az államtitkár arról is beszámolt: az újépítésű lakások és házak esetében tíz építkezésből kilenchez, míg a használt lakásoknál minden hatodik vásárláshoz veszik igénybe csokot. A támogatás kétharmadát új, egyharmadát használt ingatlanra fordítják a családok.

Novák Katalin kitért arra, egyre többen élnek azzal a lehetőséggel is, hogy idén július 1-jétől a csokhoz kapcsolódó kedvezményes hitelt már használt ingatlanok vásárlásához is igénybe lehet venni. Elmondta, a július 1-je óta felvett kölcsönök esetében már többen igényeltek hitelt használt lakáshoz, mint újhoz.

Az államtitkár kiemelte, a csok és az otthonteremtési program egyéb elemei iránt töretlenül nagy az érdeklődés, már 60 ezer család élt a családvédelmi akcióterv által nyújtott lehetőségek valamelyikével. Hangsúlyozta: a kormány célja az otthonteremtési programon keresztül is az, hogy minél könnyebb legyen Magyarországon családot alapítani, dolgozni, minél jobb legyen itt élni. „Szeretnénk ha Magyarország előbb-utóbb valóban egy családbarát ország lenne” – jelentette ki Novák Katalin.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában