Hidakat kell építeni

2019.03.12. 16:32

Manfred Weber: „konstruktív tárgyalásokat folytattam Orbán Viktorral”

Weber a Dohány utcai zsinagóga előtt tartott sajtótájékoztatóján elítélően szólt az európai zsidó közösségeket érő egyre gyakoribb antiszemita támadásokról.

Konstruktívnak nevezte az Orbán Viktor kormányfővel folytatott mai budapesti megbeszélését Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője és csúcsjelöltje, akinek azonban első útja a CEU-ra vezetett, ahol tíz órakor találkozott az egyetem elnök-rektorával, Michael Ignatieff-fel – olvasható a PestiSrácok hírösszefoglalójában.

A hírportál tudósítása szerint Weber továbbra is kitart a Fidesszel való együttműködés korábban már megfogalmazott három kritériuma mellett: a kormány biztosítsa a Soros-egyetem amerikai képzésének fennmaradását, fejezze be a Brüsszelt bíráló kampányát és Orbán Viktor kérjen bocsánatot „azokért a problémákért, amelyeket a Néppárt más tagszervezeteinek okozott”.

A kormányfő irodája egyelőre nem kommentálta a találkozó eredményeit. Weber a Dohány utcai zsinagógába is ellátogatott, ahol elítélte az európai zsidó közösségeket érő egyre gyakoribb antiszemita támadásokat és méltatta a virágzó magyarországi zsidó közéletet.

Manfred Weber a Dohány utcai zsinagóga előtt tartott rövid sajtótájékoztatót kedd délután, ahol elárulta:

konstruktív hangulatban telt az Orbán Viktorral a miniszterelnök várbeli munkahelyén folytatott megbeszélése, de maradtak nyitott kérdések, amelyekről az Európai Néppárton belül egyeztetnek tovább.

Hozzátette: a Néppárt el nem vitatható értékeket képvisel, amelyeket minden pártnak, beleértve a Fideszt is, tiszteletben kell tartania. Weber kijelentette azt is, hogy fenntartja a korábban kikötött három feltételét a Fidesszel való további együttműködéséhez.

Elsőként sorolta fel a bajor politikus a tudományok szabadságának, azaz „a CEU budapesti működésének” biztosítását. A második elemként kiemelte, hogy a magyar kormánynak be kell szüntetnie minden Brüsszel- és unióellenes kampányt, a posztereket el kell távolítania és a jövőben is tartózkodnia kell az ilyen akcióktól. A harmadik kritérium pedig inkább a Néppárt belügye – váltott enyhébb hangnemre Weber – azaz Orbán Viktornak „bocsánatot kell kérnie azokért a terhekért és problémákért, amiket más országok és néppártok számára okozott”. –

Ismét szeretném hangsúlyozni, hogy politikus vagyok, hidakat kell építenem, nem konfliktusokat kreálnom. Ezért a fenti kérdések megoldására törekszem

- zárta rövid beszámolóját Manfred Weber, aki megígérte, a Mazsihisz-vezetőkkel folytatott tanácskozása után az újságírók rendelkezésére áll.

A néppárti csúcsjelölt az MTI tudósítása szerint a Fidesz ellen indított néppárti eljárással kapcsolatban elmondta: az Európai Néppárt nem a hatalomról vagy a méretről szól, első számú elve az, hogy megfeleljen az alapelveknek. A felek között egyelőre folyik a párbeszéd – mondta, hozzátéve: ezért nem is tud arra mit mondani, hogy az EPP milyen konkrét lépéseket tesz a közeljövőben. Elmondta: a pártcsalád 80 tagból áll, közülük 13 kérte a Fidesz kizárását vagy felfüggesztését. A politikus mindegyik tagpárttal beszélni akar.

Kérdésre válaszolva nyomatékosította, hogy nem fog spekulálni a március 20-ai, a Fidesz kizárásáról szóló néppárti szavazásról. Újságíróknak úgy fogalmazott: meg fogják látni, hogy az elkövetkező napokban hogyan lép Orbán Viktor.

A CEU-n tett látogatásával kapcsolatban elmondta: az egyetem igazgatójával olyan lehetőséget keresnek, amely garantálja, hogy Budapesten a jövőben is hozzá lehessen jutni majd az intézmény által kiadott amerikai diplomához. Hozzátette: ennek érdekében tárgyalt a Müncheni Műszaki Egyetemmel, a BMW-vel és amerikai egyetemekkel, hogy új tanszékek finanszírozásával Budapesten maradhasson a CEU.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy melyek Európa értékei, Manfred Weber azt mondta, a szabadság. A szabadság abban, ki hogyan éli az életét, milyen a szexuális beállítottsága, milyen vallást követ – tette hozzá.

A politikus, miután a zsinagóga kertjében, az Emanuel-emlékfánál elhelyezte az emlékezés kövét, azt is elmondta, „azért vagyok itt, hogy világossá tegyük”: amikor európai politikával foglalkozunk, figyelembe vesszük a kisebb közösségeket is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában