25°
25°
12°
Fotó: AFP / STRINGER / SPUTNIK

Május 20-án iktatják be Zelenszkijt

Az ukrán parlament csütörtökön úgy határozott, hogy május 20-án lesz Volodimir Zelenszkij megválasztott elnök ünnepélyes beiktatása a törvényhozás előtt.

Hosszas huzavona után döntött végül a parlament az elnöki beiktatás dátumáról, amelyről hét határozati javaslatot terjesztettek be képviselők különböző időpontokkal május 17. és május 28-a között. A legkésőbbi dátumra vonatkozó javaslatot a vita közben előterjesztője visszavonta.

A május 20-i beiktatásról szóló javaslatot 315 képviselő támogatta a 450 fős törvényhozásban.

Zelenszkij azt szerette volna, ha május 19-ére, a politikai elnyomás áldozatainak emléknapjára tűzi ki a parlament beiktatását, de ezt több képviselő ellenezte. Ezen a napon gyászmegemlékezések zajlanak országszerte, és tiltott a tévé- és rádiócsatornákon szórakoztató műsorokat sugározni, ezért ezt a napot nem tartották alkalmasnak a beiktatási ceremóniára.

A beiktatás dátuma azért is fontos, mert a törvény értelmében május 27-éig – legalább fél évvel a törvényhozás mandátumának lejárta előtt – dönthet Zelenszkij arról, hogy feloszlatja vagy sem idő előtt a jelenlegi parlamentet, utána már erre nem lesz lehetősége, hanem ki kell várnia az október 27-én tartandó választást.

Az Ukrajinszka Pravda értesülése szerint Zelenszkij azért is sürgette mihamarabbi beiktatását, mert egyre inkább hajlik arra, hogy beiktatása után rögtön feloszlassa a parlamentet, és már kész is az erről szóló előterjesztés. Döntése attól függ, mennyire lesz együttműködő vele a parlament.

A törvényhozás idő előtti feloszlatása ellen szól azonban két érv: egyfelől csapatának egy része még szeretne időt arra, hogy pártjuk, a Nép Szolgája (Szluha Narodu) tovább erősödhessen.

Másfelől így nem tud a parlament változtatni a választási törvényen, és fennmarad a vegyes választási rendszer, amely az oligarchákat képviselő politikusoknak kedvez.

Az is kérdés, hogy a parlament egyáltalán hajlandó, illetve képes-e a választási rendszer megváltoztatására utolsó heteiben, hónapjaiban, ha ezt az elmúlt évek alatt nem tette meg.

Borítókép: Volodimir Zelenszkij nyilatkozik 2019. május 4-én

Hozzászólások

vádemelés
police.hu
Megütötte, majd lefejelte ismerősét egy férfi a kanizsai edzőteremben
balsejtelmek / 57 perce
Keresik a rejtélyes bálnapusztulás okait Szicíliában
Öt elpusztult bálnát találtak az olasz sziget térségben az elmúlt héten.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS LAJOS Lovászi KFV volt dolgozója életének 79. évében hosszantartó betegségben elhunyt. Temetése május 28-án, kedden 15 órakor lesz a tormaföldei temetőben. Előtte 14 órakor gyászmise. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük! Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
"Szívem fájdalmát nem enyhíti semmi, Mert hiányodat nem pótolja senki. Egy remény mi éltet és vezet, Hogy egyszer majd találkozok Veled." Fájó szívvel emlékezünk SÁGI LAJOS halálának első évfordulóján. Szerető feleséged és szerettei
"Te, aki annyi szeretetet adtál, Te, aki mindig mellettünk álltál, Te, aki sosem kértél, csak adtál, Örökre elmentél, szereteted szívünkben örökké él." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ JÓZSEFNÉ szül. Ivony Mária balatongyöröki lakos (volt ÁFÉSZ dolgozó) életének 86. évében örökre megpihent. Temetése 2019. május 28-án (kedden) 11 órakor lesz a balatongyöröki temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
"A küzdelemnek vége, erőm elfogyott, Nézzetek fel az égre, valahol ott vagyok." Fájdalommal, megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesanyánk ÖZV. KURUCZ JÓZSEFNÉ szül. Bibel Erzsébet 85 éves korában örökre megpihent. Örök nyugalomra 2019. május 27-én, hétfőn 14 órakor helyezzük a zalalövői temetőben. Gyászmise aznap 13 órakor a zalalövői templomban lesz. A gyászoló család
"Szomorúan szól Kiskanizsa harangja, Mert egy szerető, jó nagypapa többé már nem hallja. Nem vár már bennünket ragyogó szemekkel, Nem örül már nekünk szerető szívével. Türelemmel várt az Úr hívó szavára, S most betért ő is az örök hazába." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy imádott nagypapánk, apósom és dédipapánk TÖRÖK LÁSZLÓ (Policer Laci) 93 éves korában örökre megpihent. Temetése 2019. május 27-én, hétfőn 14 órakor lesz a kiskanizsai temetőben. Gyászmise aznap 8 órakor a kiskanizsai templomban. Gyászoló szerető családja
Fájó szívvel tudatjuk, hogy BEDŐ JÓZSEFNÉ szül. Lakatos Aranka 89 éves korában örökre megpihent. Temetése 2019. május 25-én, szombaton 11 órakor lesz a borsfai temetőben. Előtte 10.15-kor gyászmise az alsó-borsfai imaházban. Köszönet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Fájó szívvel emlékezünk édesapánkra, nagypapánkra TÓVÁRI LÁSZLÓ (Dojsz kőműves mesterre) halálának 10. évfordulóján. Gyermekei és unokái
Soha el nem múló szeretettel emlékezünk HORVÁTH ISTVÁN volt nagykanizsai lakos halálának 5. évfordulóján. Felesége és családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NOLLE SIEGFRIED szerető szíve életének 64. évében örökre megpihent. Utolsó útjára május 28-án, kedden 14 órakor kísérjük a zalalövői temetőben. Végakaratának megfelelően 1 szál virággal búcsúztassuk. Gyászoló család
"Ami neked csend és nyugalom Az nekünk örökös fájdalom." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesanyánk, nagymamánk, rokonunk, barátunk, volt munkatársunk BÁLINT GYÖRGYNÉ szül. Csizmadia Katalin életének 76. évében örökre megpihent. Temetése 2019. május 31-én (pénteken) 14.30-kor lesz a keszthelyi Szent Miklós temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
"Minden elmúlik, mint az álom Elröpül, mint a vándormadár, Csak az emlék marad meg a szívben, Halványan, mint a holdsugár." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ANTAL FERENCNÉ szül. Varga Zsuzsanna életének 56. évében elhunyt. Hamvait május 28-án, kedden 12 órakor helyezzük végső nyugalomra a zalaegerszegi Új köztemetőben. Köszönet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Szerető lánya és testvére
"Te, aki annyi szeretet adtál, Te, aki mindig mellettünk álltál, Te, aki sosem kértél, csak adtál, Örökre elmentél, szereteted szívünkben örökké él..." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesanyám, nagymamánk, dédmamánk BAKSA JÓZSEFNÉ szül. Lórántfy Margit életének 94. évében csendesen megpihent. Temetése 2019. május 27-én, hétfőn a 14 órai gyászmisét követően lesz a csáfordi temetőben. Gyászoló család
"Egy év telt el, ugyanúgy fáj, Amit gyógyítani nem lehet soha már. Az idő múlik, feledni nem lehet, Szívünkben örök a fájdalom és a szeretet." Emlékezünk VIZLENDVAI LÁSZLÓNÉ szül. Szekeres Rózsa halálának 1. évfordulóján. Szerető családja
El nem múló szeretettel emlékezünk FERENCZI SÁNDOR halálának 25. évfordulóján. Szerető családja
"Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek." (Juhász Gyula) Halálának 5. évfordulóján nem múló szeretettel emlékezünk férjemre, édesapánkra, nagyapára BICZÓ JÓZSEFRE, a "Zalaegerszegért" Díj kitüntetettjére, Zalaegerszeg város Tenisz Szövetségének egykori elnökére
"Küzdöttem értetek szívvel és erővel, de mint a büszke fák, végül ledőltem. Most szívemből kérem tőletek, szeressétek egymást, mert én már nem leszek!" Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága jó édesanyánk, anyósunk, nagymamánk, dédink DÉRI ANTALNÉ szül. Kereszturi Julianna életének 83. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 2019. május 25-én, szombaton a 11 órakor kezdődő gyászmisét követően 11.30-kor lesz a telekesi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, mély gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
"Bíztunk az életben, hittünk a gyógyulásban, De ha már abban nem, legalább a csodában. Csoda volt, hogy éltél és minket szerettél, Nem haltál meg, csak álmodni mentél." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÓTH PÉTER (Dzsítör) életének 50. évében elhunyt. Felejthetetlen halottunkból 2019. május 24-én, pénteken 11 órakor veszünk búcsút a miklósfai temetőben. Előtte gyászmise 10.15-kor a miklósfai templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Szomorúan tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VÁGI JÓZSEF ATTILA életének 60. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2019. május 24-én, pénteken a 15.30-kor kezdődő gyászmise után lesz a kallósdi temetőben. Ezúton köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Szerető lányai
"Örök álom zárja le két szemét, Megpihenni térő, dolgos két kezét..." Fájó szívvel tudatjuk, hogy ID. BALÁZS TIBOR Zalakomár (komárvárosi) lakos életének 82. évében elhunyt. Temetése 2019. május 25-én, szombaton 13 órakor lesz a kiskomáromi temetőben. Előtte 12.30-kor gyászmise a kiskomáromi templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy FARKAS LÁSZLÓNÉ szül. Navracsics Erzsébet 2019. május 18-án, 75 éves korában, türelemmel viselt betegség után eltávozott közülünk. A nagykanizsai köztemetőben május 27-én, hétfőn 14 órakor kezdődő szertartáson veszünk végső búcsút tőle. Gyászoló család
óriási lehetőség / 1 órája
Jövőre magyar versenyzőknek is szurkolhatunk a Giro d'Italián?
kiderült / 1 órája
Becsaphatta az írót, letartóztatták Stan Lee egykori menedzserét
várják az EP-választásra érkező szavazókat / 1 órája
Zalaegerszegen reggel hat órától ötvenegy szavazókör nyílt meg
Hajdu Péter
Bérgyilkosbalett / 2 órája
Filmkritika: John Wick: 3. felvonás – Parabellum
Péter Zsombor
az áruházak is beszállnak / 2 órája
Kampány indul a nyúlhús népszerűsítéséért
negyven országban adják ki / 2 órája
Új lemezzel ünnepli huszadik születésnapját a Romano Drom