Diplomácia

2021.11.30. 19:15

Lukasenka a Krímbe készül, elismerve a félsziget orosz elcsatolását

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök kedden a RIA Novosztyi orosz hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy orosz hivatali partnere, Vlagyimir Putyin meghívására a Krímbe készül hivatalos látogatásra.

Látogatása egyet jelent majd az Ukrajnától 2014-ben elcsatolt félsziget feletti orosz fennhatóság elismerésével, az ENSZ-tagállamok túlnyomó többségével szemben.

„Ha már én, az elnök oda (a Krímbe) érkezem, az orosz elnökkel együtt, akkor hallgasson ide, ez mi más lenne, mint elismerés. Ez le van vajazva, ahogyan Oroszországban mondják” – fogalmazott újságíróknak Lukasenka.

Szerinte közte és Putyin között nem kérdés, hogy ő a Krímet orosz területnek tekinti.

Oroszország 2014 márciusában kebelezte be a Krím-félszigetet, miután katonai intervenciót hajtott végre, és népszavazást írt ki, amelynek a törvényességét sem Ukrajna, sem a nyugati nagyhatalmak nem ismerték el.

„Tudtuk, hogy a Krím de facto orosz volt. A népszavazás után a Krím jog szerint is orosz lett” – hangoztatta a fehérorosz elnök az interjúban.

A hivatalos látogatás időpontjáról Lukasenka nem beszélt, mondván, hogy a Kreml döntésére vár.

Lukasenka 2021 júniusában jelentette be, hogy Moszkva és Minszk a Krímbe tartó légijáratok bevezetésén dolgozik. A bejelentés azután hangzott el, hogy Ukrajna lezárta légterét a fehérorosz repülőgépek előtt, miután május 23-án a fehérorosz hatóságok eltérítették a Ryanair légitársaság Athén-Vilnius járatát, amelyen Raman Prataszevics ellenzéki újságíró utazott.

Az interjúban a fehérorosz elnök azt is közölte, hogy atomfegyvereket fog kérni Vlagyimir Putyintól, amennyiben a NATO ilyen fegyverrendszereket vonultat fel a szomszédos Lengyelország területén.

Készek vagyunk visszatelepíteni Fehéroroszország területére az atomfegyvereket – mondta Lukasenka Jan Stoltenberg NATO-főtitkárnak az atomfegyverek észak-atlanti szövetségen belüli megosztásával kapcsolatos, november 19-i kijelentésére reagálva.

A fehérorosz elnök kijelentette, hogy országa megpróbálja az év végéig megoldani a lengyel határon kialakult migránsválságot. Mint mondta, erről Angela Merkel német ügyvezető kancellárral is beszélt, aki kérte tőle a probléma megoldását és a bevándorlók hazatelepítését.

Lukasenka korábban azt is közölte, hogy egyeztetett Merkellel a migránsválság európai szintű megtárgyalásáról, ezt az állítását azonban Berlin cáfolta.

A fehérorosz elnök a keddi interjúban közölte, hogy felkérik a közép-keleti országok vízummal érkezett, szállodákban tartózkodó állampolgárait, hogy térjenek haza. Mint mondta, eddig mintegy ezren utaztak vissza a hazájukba.

A fehérorosz-lengyel határon több ezer bevándorló táborozik abban a reményben, hogy átjut az Európai Unió területére. Az EU azzal vádolja Lukasenka rendszerét, hogy szervezetten irányította a migránsokat az Unió határára, megtorlásként a tavalyi választások utáni tiltakozások elfojtása miatt elrendelt nyugati szankciókra. Lukasenka ezt tagadja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában