oroszbarát ellenzéki

2021.08.15. 21:59

Lőtt fejsebbel találták holtan egy ukrajnai város polgármesterét

Lőtt sebbel a fején a házában holtan találták a kelet-ukrajnai Krivij Rih város polgármesterét – számoltak be vasárnap ukrán híradások.

A helyi televízió értesülése szerint Kosztyantin Pavlov holttestére a Krivij Rih melletti Vilne faluban lévő lakása verandájának küszöbén talált rá egy ismerőse. A Hromadszke televízió a városi rendőrség sajtótitkára hivatkozva arról számolt be, hogy a férfi holtteste mellett lőfegyvert találtak a hatóság képviselői. Hanna Sztarcsevszka, a Dnyipropetrovszk megyei rendőrség szóvivője közölte, hogy

eljárást indítottak szándékos emberölés címén.

Még tart a helyszínelés, a rendfenntartók átvizsgálják a házat és tanúk után kutatnak – tette hozzá.

Pavlov párttársa, Vadim Rabinovics a Moszkva-barát Ellenzéki Platform – Életért párt parlamenti képviselője a Facebookon fotókat is közölt, amelyeken vértócsa és egy gépkarabély látható a holttest mellett. Artem Marcsevszkij, Pavlov egy másik párttársa írta azt a Facebookon, hogy lőtt seb volt a politikus fején. Az Ellenzéki Platformnál kizárják, hogy öngyilkosságot követett volna el, szerintük meggyilkolták – írta az Ukrajinszka Pravda hírportál.

Az UNIAN hírügynökség emlékezetetett arra, hogy Pavlov 2020 decemberében lett Krivij Rih polgármestere, az Ellenzéki Platform – Életért párt jelöltjeként nyerte meg a választást.

A második fordulóban a Volodimir Zelenszkij elnök mögött álló Nép Szolgája párt jelöltjét győzte le.

Rabinovics szavai szerint Pavlov halálával most a Nép Szolgája párthoz tartozó Olekszandr Kotljar veszi át a polgármesteri teendőket.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Telegram üzenetküldő portálon azt írta, hogy személyes ellenőrzése alatt fogja tartani ezt az ügyet, és ragaszkodik ahhoz, hogy a bűnüldöző szervek rendszeres jelentést tegyenek a nyilvánosság előtt a nyomozás állásáról. Az államfő őszinte részvétét fejezte ki Pavlov családjának és barátainak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában